Egyelőre semmiféle előrelépés nem történt a budapesti taxisok hétfői, Tor-túrának elnevezett forgalomlassító demonstrációja óta, melyet a főváros taxirendelet-tervezete elleni tiltakozásul tartottak meg, gyakorlatilag megbénítva a közlekedést.
„Arra várunk, hogy a főpolgármester vagy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) értesítsen minket arról, mikor, hová menjünk hozzájuk tárgyalni” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Metál Zoltán. Az Országos Taxisszövetség elnöke hangsúlyozta, alig két hét maradt megállapodni, mivel a Fővárosi Közgyűlés elé június 20-án terjesztik a tervezetet. Ha addig nem lenne tárgyalás vagy nem találnának kompromisszumos megoldást, „felbőszítenék” a szakmát, amely megtalálja majd az erre adott választ. Metál hozzátette, bíznak abban, hogy erre nem kerül sor, ők meg akarnak állapodni. Az 1990-es taxisblokádhoz hasonló akció lehetőségéről az elnök azt állította, hogy ez csak a média részéről merült fel.
„Erre mindig azt válaszoltam, hogy az egy teljesen más politikai környezet volt. Ma az alkotmányt, a demokrácia játékszabályait, a törvényeket betartva csak demonstráció megtartásáról lehet szó. Soha nem biztattunk senkit arra, hogy a törvényekkel szembe menjen” – mondta az elnök. Megjegyezte ugyanakkor, az a jövő zenéje, hogy egy esetleges taxisdemonstráció vagy demonstrációsorozat találkozik-e más elégedetlen rétegekkel is.
Egyébként nem mindegyik taxitársaság támogatja, hogy utcára vonuljanak: a Főtaxi és a City Taxi ragaszkodik a tárgyalásos megoldáshoz.
Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója a hétfői felvonulás után kijelentette: eddig tucatnyi alkalommal tárgyaltak a taxisokkal, és az utolsó pillanatig készek az egyeztetésre. „Büntetőjogi következményei is lehetnek, ha a taxisok az 1990-eshez hasonló blokádot szerveznének” – figyelmeztette a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén Tarlós István főpolgármester a személyfuvarozókat.
A teljes cikket a Magyar Nemzet pénteki számában olvashatják.
Menczer Tamás: Magyar Péter Zelenszkij oldalára állt Sebestyén József ügyében + videó
