A mobilpiacon erősítene a Huawei

Európai pozícióinak további jelentős erősítésére készül a Magyarországon is jelen lévő kínai Huawei Technologies.

KG
2012. 06. 10. 14:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Ericsson után a világ második legnagyobb távközlési hálózati berendezések gyártója a mobiltelefon üzletágban is előre akar törni: a társaság alelnöke, Eric Hszü (Xu) szerint az idén 100 millió mobiltelefont terveznek értékesíteni, ebből 60 millió okostelefon. Az alelnök tájékoztatása szerint a mobil üzletágban való terjeszkedéshez saját chipgyártást is beindít a vállalat.

A társaság tervei szerint 2015-ben a jelenlegi hatodikról a harmadik helyre szeretne feljönni az Android operációs rendszerrel működő okostelefonok piacán a dél-koreai Samsung és a tajvani HTC mögött. A fejlesztésre fordítandó pénzt az idén 20 százalékkal növelik tavalyhoz képest, 4,5 milliárd dollárra.

A Huawei 2005-ben jelent meg Magyarországon. Európai ellátó központot hozott létre, ahonnan Afrikába is szállít termékeket. Jelenleg Komáromban és Pécsen termeltet, a baranyai megyeszékhelyen korábban az Elcoteq, 2011 végétől pedig a csődbe ment finn cég épületeit hasznosító Flextronics szereli össze termékeit.

A világszinten 120 ezer alkalmazottat foglalkoztató Huawei dinamikusan növekedett az elmúlt években, termelését 2006-hoz képest 2009-re megháromszorozta. A cég 2009-ben 21,8 milliárd, 2010-ben 28 milliárd, tavaly 34 milliárd dollár bevételt ért el, tavalyi nyeresége 1,7 milliárd dollár volt. A Huawei-termékek a világ lakosságának harmadát szolgálják ki, az 50 legnagyobb távközlési szolgáltató közül 45 tartozik a kínai távközlési világcég ügyfelei közé.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.