„A két összeg között vagyunk, még várom a hivatalos számokat” – mondta a miniszter az I-Télé francia hírtelevízióban, a számvevőszék készülő jelentésére utalva. Az új szocialista kormány korábban azt jelezte, hogy idén mintegy 10 milliárd eurós megtakarításra lesz szükség az előző kormány által vállalt hiánycél betartása érdekében.
Adóemelések jöhetnek
A kormány hétfőn megkezdte a jövő évi költségvetés előkészítését, amelynek részeként július 4-én az idei büdzsé korrekciójára törvénytervezetet terjeszt elő. Moscovici elmondta, hogy a deficit csökkentését a kormány elsősorban adóbevételekkel képzeli el. Ennek érdekében a személyi jövedelemadó és a társasági adó reformjára készül, amely ősztől lép majd életbe. Ezenkívül megtakarítási intézkedések is várhatók. „Jelezni kell mindenképpen, hogy a politikánk kiegyensúlyozott. Lesznek igazságos adóintézkedések és megtakarítások is, mindkét eszközzel élni fogunk” – hangsúlyozta a miniszter.
Azt viszont visszautasította, hogy megszorításokra készülne a kormány. „A megszorítás gondolatát is visszautasítom ebben az országban. A középosztályhoz nem akarunk hozzányúlni. Meg akarjuk őrizni a fogyasztási dinamizmust, mert nem szabad olyan költségvetési politikát elindítani, melyet aztán olyan politika követ, amely megtöri a gazdaság mozgását, a fogyasztást és a termelést” – fogalmazott.
Messze még a háromszázalékos maastrichti kritérium
A francia kormány azt vállalta, hogy a tavalyi 5,2 százalékos deficit után idén 4,2, jövőre pedig 3 százalékra viszi le a GDP-arányos államháztartási hiányt. François Hollande államfő az egyensúlyt 2017-re ígérte.
A köztársasági elnök múlt pénteken Rómában szintén úgy fogalmazott, hogy „a következő napokban és hetekben elindítandó intézkedések nem fogják érinteni a középosztályt”. Hollande azok „patriotizmusára” számít a költségvetés rendbetételében, akik „a legtöbb adókedvezményt kapták eddig, de nem a megbüntetésükről van szó, csak most mindenkire szükség van” – mondta.
Újból adóköteles lesz a túlórapénz
A múlt héten már kiszivárgott egy új, 3 százalékos osztalékadó bevezetésének a terve, amelyből évi 800 millió eurós bevételt remél a kormány. Ezt az új adónemet a részvényeseinek osztalékot osztó vállalatoknak, és nem a részvényeseknek kellene fizetniük. Az intézkedéssel osztalékfizetés helyett befektetésre kívánja ösztönözni a vállalatokat a szocialista kormányzat.
A Le Monde napilap értesülése szerint az új kormány egyebek mellett eltörölné Nicolas Sarkozy egyik legfőbb örökségét: a túlórapénz adó- és járulékmentességét, a személyi jövedelemadóban pedig két új adósávot tervez 2013-tól. Az évi 150 ezer euró felett keresők ezentúl 45 százalék adót fizetnének a jelenlegi 41 helyett, a nemzetközileg is nagy visszhangot keltő javaslat szerint pedig 75 százalékos adót vetne ki minden, évi egymillió eurónál többet kereső jövedelmének az egymillió feletti részére. Ez a néhány ezer szupergazdagot érintő intézkedés megközelítőleg ötvenszázalékos személyi jövedelemadót jelentene számukra.