„Az utóbbi három évben csak ötletelés zajlott az unióban”

A forintnak és a hozzá hasonló régiós devizáknak sem tesz jót a valutaháború – vélekedtek a Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakemberek.

tt
2012. 06. 01. 3:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Valutaháború folyik az eurózóna ellen, ebből ki kell maradnunk – fejtette ki Matolcsy György írásában, amely a Heti Válasz tegnapi számában jelent meg. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, emiatt belátható időn belül nem kell belépnünk az eurót használó tagállamok közé. Ehhez viszont szerinte az kell, hogy az EU ne alakuljon „Európai Birodalommá”, rákényszerítve Magyarországot a közös pénz bevezetésére.

A Magyar Nemzet által megkérdezett elemzők úgy vélik, valós veszély, hogy az euró tartósan gyengül. Az utóbbi időben az európai közös pénz dollárhoz viszonyított árfolyama jelentősen elmozdult a korábbi stabil helyzethez képest. Mivel az euró folyamatos térvesztése látszik, a tőke még inkább elfordulhat az európai valutától, ezt pedig csak kormányzati eszközökkel lehetséges meggátolni. Az eurót az tudná a leginkább erősíteni, ha sikerülne megoldani az eurózóna válságát, de mint az egyik, név nélkül nyilatkozó szakértő fogalmazott: „az utóbbi három évben csak ötletelés zajlott az unióban”.

További részletek a Magyar Nemzet pénteki számában.


Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.