Betiltanák a hitelfelvételt az euróövezetben

Megtiltanák az valutaunió tagállamainak az önálló hitelfelvételt. Elképzelhető, hogy mégis lesz közös euróövezeti kötvény.

KG
2012. 06. 10. 10:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A terv szerint a közös pénzt használó uniós tagországok kormányai szabadon rendelkezhetnének a költségvetési bevételek felett, de hitelt csak a közösség engedélyével és csak közös euróövezeti kötvények révén vehetnének fel.

Az az ország, amely a saját bevételénél több pénzt kíván elkölteni, köteles lenne jelezni ezt a szándékát az euróövezeti pénzügyminiszterek – jelenleg Eurócsoportnak nevezett – tanácsának, amely eldöntené, hogy indokolt-e a javaslat, majd kedvező elbírálás esetén a tagállamok által együttesen garantált kötvényt bocsátana ki a támogatott kezdeményezés finanszírozására.

„Adósközösség”

Az egyes euróövezeti államok tartozása így a közösség adóssága lenne, vagyis a valutaunióból „adósközösség” alakulna. Az erre vonatkozó kezdeményezéseket az övezet legbefolyásosabb tagja, Németország eddig rendre elutasította. Ugyanakkor a javaslat csak a jövőbeni hitelekre vonatkozna, a múltban felhalmozott államadósságért továbbra is az egyes országok kezeskednének.

A koncepciót Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke, Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke és Jean-Claude Juncker, az Eurócsoport elnöke dolgozta ki a Der Spiegel szerint.

Uniós pénzügyminisztérium jöhet létre

Az elképzelés alapján a pénzügyminiszteri csoportot nem valamelyik tag vezetné, hanem egy főállású, állandó elnök. A miniszteri csoport törvényhozási felügyeletét egy új testület látná el, amelybe valamennyi euróövezeti tagország parlamentje delegálna tagokat. A pénzügyminiszteri csoport állandó elnökének tisztségéből hosszabb távon kialakulhat az Európai Unió pénzügyminiszterének intézménye – írta a Der Spiegel.

A négy uniós intézmény vezetőinek formálódó közös tervéről előzőleg a Welt am Sonntag is írt. A német lap szerint a terv közös pénzügy-, adó-, kül- és biztonságpolitikát irányoz elő. Tartalmazza továbbá azt, hogy bővíteni kell az EB ellenőrző jogosítványait a tagállami költségvetések felett, egységes bankfelügyeleti és betétbiztosítási rendszert kell kialakítani és német mintára át kell alakítani a szociális ellátórendszert és a munkaerő-piaci szabályozást.

A reformokat a kétsebességes integráció elve alapján ütemeznék, vagyis az egyöntetűen támogatott elemeket valamennyi uniós tagországban egyszerre vezetnék be, azokat az elemeket pedig, amelyek körül vita van, kezdetben csak az euróövezetben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.