A KSH pénteki közlése szerint Magyarország hazai összterméke az első negyedévben – naptárhatás kiszűrésével – 1,2 százalékkal zsugorodott az előző év azonos időszakához viszonyítva, és ugyanennyivel a tavalyi negyedik negyedévhez képest is, szezonálisan is korrigálva. A május közepi első becslés 1,3 százalékos visszaesést valószínűsített.
Pénteki értékelésükben a Goldman Sachs bankcsoport londoni felzárkózó piaci elemzői közölték, hogy 2012-re szóló átlagos magyarországi GDP-előrejelzésüket 1,5 százalékos visszaesésre módosítják. A cég eddig 0,5 százalékos idei egész évi GDP-mínusszal számolt a magyar gazdaságban.
A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni részlegének elemzői az első adatközlés utáni helyzetértékelésükben közölték: számításaik szerint az első negyedévi GDP-becslésben mutatkozó „komoly negatív meglepetésből” az következik, hogy az idén a magyar hazai össztermék várhatóan 1,2 százalékkal visszaesik. A ház addig stagnálást valószínűsített a magyar gazdaságban 2012 egészére. A citybeli elemzői közösségben most már konszenzusossá kezd válni az a prognózis, hogy a magyar gazdaság az évet recesszióban tölti.
Kismértékű csökkenés
Termelési oldalról vizsgálva minden jelentős szektor csökkenést mutatott, még az elsősorban külpiacra termelő ipari szektor is, a korábbi időszaktól eltérően, ugyanakkor az információ, kommunikáció, nemzetgazdasági ág 3 százalékkal növekedett. A felhasználási oldalon – a nettó exportnak köszönhető növekedés kivételével – is hasonló a tendencia, stagnáláshoz közeli, kismértékű csökkenés tapasztalható – írja sajtóközleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.