Keller Anikó beszámolt arról, hogy 28 cég, vállalkozó összesen 341 millió forintos támogatásból 176 főt foglalkoztat két évig. A nyertesek vállalták azt is, hogy a meglévő 566 munkahelyet szintén megőrzik két éven át.
Min mondta, a pályázatok elbírálásánál többek közt szempont volt, hogy a vállalkozás hátrányos helyzetű településen működjön, és elsősorban termelő tevékenységet folytasson. A sikerrel pályázó vállalkozások közül 11 a termelő, 13 a szolgáltató, és 4 a kereskedelmi szektorban működik.
A megyei munkaügyi központ legfrissebb, áprilisi adatai szerint Tolna megyében 2012 első négy hónapjában a munkanélküliségi mutató 16,3 százalékról 13,7 százalékra, a nyilvántartott álláskeresők száma a közel 17 ezerről 14 ezerre csökkent.
Tolnában mintegy 2300 főt foglalkoztatnak a Startmunka és más, országos közmunkaprogram keretében. A nyílt munkaerőpiacon áprilisig mintegy 400-an találtak – elsősorban szezonális jellegű – munkát.