Karácsond szállítja a bizonyítékot

A megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató majorság annak a bizonyítéka, hogy sérült emberek is tudnak piacképes terméket előállítani – jelentette ki Semjén Zsolt.

LM
2012. 06. 05. 14:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez azt is jelenti, hogy nincs felesleges ember, vagyis olyan, akinek a munkájára ne lenne szükség – mondta a miniszterelnök-helyettes, aki abból az alkalomból kereste fel a Heves megyei településen működő üzemet, hogy a Főkefe éppen egy éve vette át az autistákat foglalkoztató telephelyet a ferences szerzetesrendtől. A 8 hektáros területen azóta 12 autistának, 20 megváltozott munkaképességű embernek és két agrármérnöknek ad munkát a társaság.

Együttműködés

Semjén Zsolt úgy vélekedett: amennyiben együttműködés jön létre az állam, az egyház, az önkormányzatok és a gazdaság között, akkor még a nehéz körülmények közepette is meg lehet találni a megoldást. A munkalehetőség fontos eleme a társadalmi szolidaritásnak, hiszen azt üzeni a csökkent munkaképességűek számára, hogy munkájuk fontos része a magyar gazdaságnak – mondta a miniszterelnök-helyettes.

Magyar Gergely ferences tartományfőnök emlékeztetett arra, hogy a rend immár egy évtizede működteti a közeli Gyöngyösön Autista Segítő Központját. Itt elsősorban otthont és oktatást biztosítanak autista gyermekek számára.

Öt éve döntöttek a karácsondi majorság létrehozásáról, ahol felnőtt autistákat foglalkoztattak. Anyagi forrásaik viszont kimerültek, ezért határoztak arról, hogy átadják a működtetését a Főkefének – nyilatkozta az atya.

Lehetőségek

Szabó György, az évi mintegy 5 milliárd forintos forgalmat produkáló állami tulajdonú társaság igazgatója szólt arról, hogy a magyar gazdaság számára kitörési pont lehet a mezőgazdaság és a parlagon maradt földek hasznosítása. Ezért döntöttek a majorság átvételéről, és azóta már Tomajmonostoron és Marfűn is termelnek, szintén megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával, továbbá tervezik egy gazdaság átvételét Jászapátiban is.

Tájékoztatása szerint a 4009 embert, közöttük 3750 megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztató társaság több mint 70 tevékenységi körben aktív. Egyebek között sportszereket szerelnek össze, asztali és falilámpákat gyártanak. Működtetnek müzli- és zabpehelygyártó üzemet, elektronikai összeszerelőt, varrodát, gyártanak keféket és seprűket – sorolta.

A 8 hektáros major területén 5 hektáron termelnek zöldségeket, paprikát, csemegekukoricát, paradicsomot, uborkát és karfiolt, részben fóliasátrakban, emellett zöldségsavanyítót és zöldségcsomagoló egységet működtetnek – ismertette az ügyvezető.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.