Az Eurostat második olvasatában, szezonális kiigazításokkal, az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest sem a 17 tagú euróövezetben, sem pedig a 27 tagú EU-ban nem változott a bruttó hazai termék. 2011 első negyedévéhez képest viszont az euróövezetben 0,1 százalékkal csökkent, a 27 tagú EU-ban pedig 0,1 százalékkal emelkedett a GDP.
Az elmúlt év negyedik negyedévében az előző negyedévhez képest mind az euróövezetben, mind az EU-ban 0,3 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbihoz képest pedig az euróövezetben 0,7 százalékkal, az EU-ban pedig 0,8 százalékkal nőtt a GDP.
Az Eurostat adatai szerint – a Központi Statisztikai Hivatal május közepén kiadott előzetes adataival megegyezően – a magyar GDP az előző negyedévhez képest 1,3 százalékkal, a tavalyi első negyedévhez képest pedig 1,5 százalékkal csökkent.
Cséfalvay Zoltán szerint 2011 során trendforduló következett be az államháztartási folyamatokban, a pénzügyi konszolidáció terén, az államadósság elkezdett csökkenni. Az idén várhatóan 2,5 százalék lesz a GDP-arányos államháztartási hiány, így Magyarország kikerülhet a túlzottdeficit-eljárás alól – emelte ki kedden az államtitkár.
A GKI Gazdaságkutató legújabb prognózisában az intézet kutatói úgy vélik, hogy a konvergenciaprogram elegendő lehet a túlzottdeficit-eljárás jövő évi megszüntetéséhez, s emellett gyakorlatilag már eltűnt a kohéziós források 2013. évi befagyasztásának veszélye.