Ötödével kevesebb gép fordult meg Ferihegyen

A Liszt Ferenc-reptéren mintegy 20 százalékkal kevesebb járat közlekedett az idén az első három hónapban, mint 2011 első negyedévében.

KA
2012. 06. 09. 9:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A járatok csökkenését kizárólag a menetrend szerinti légitársaságok gépforgalmának csökkenése okozta – elsősorban a Malév leállása miatt –, a diszkont járatok száma ugyanis nagyjából megegyezett az egy évvel korábbival. Az utasok száma a menetrend szerint közlekedő társaságoknál 5, a diszkont társaságoknál 3 százalékkal csökkent.

Az első negyedévben összesen 19 104 járat érkezett és indult a reptérről, míg egy évvel korábban számuk meghaladta a 23 500-at. A menetrend szerinti járatok száma 20 százalékkal, 16 702-re csökkent. A nem menetrend szerint közlekedő gépeké nem változott, 2400 körül volt. Az érkező és induló utasok száma 1 574 392 volt, szemben a tavaly azonos időszaki 1 652 247-tel. Hagyományos légitársasággal 5 százalékkal kevesebben közlekedtek, valamivel több mint 1,5 millióan. A diszkont társaságok utasainak száma 3 százalékkal, 44 526-ra csökkent.

A KSH április végén még azt írta, hogy a Malév február 3-i leállásával a budapesti repülőtéren februárban több mint negyedével csökkent a járatok száma, az utaslétszám pedig 13 százalékkal esett vissza. Volt olyan célállomás, amelynél stagnált, sőt akadt olyan is, ahol nőtt az utasok száma. Kétszer annyian indultak azonban a bécsi reptérre, amely arra utal, hogy Bécs átveszi Budapest korábbi gyűjtő szerepét. A nemzeti légitársaság csődjét követően azonban több légitársaság is sűrítette járatait, így a visszaesés üteme mérséklődött.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.