Továbbra se mennek Görögországba

Még mindig kevés a turista Görögországban: a pénteken ismertetett legfrissebb statisztikák szerint áprilisban 6,5 százalékkal kevesebben érkeztek a válság sújtotta országba, mint egy évvel korábban.

WA
2012. 06. 22. 20:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A helyzet azonban javul, mivel márciusban még közel 13 százalék volt a tizenkét havi csökkenés. Az idegenforgalmi bevételek is zsugorodtak, éves összevetésben 8,4 százalékkal áprilisban és 11,2 százalékkal márciusban.

A görög idegenforgalmi cégek szövetségének (SETE) elnöke egy korábbi Reuters-interjúban arról beszélt, hogy az idén akár 15 százalékkal is csökkenhet az ágazat bevétele a belpolitikai válság hatására.

A bevétel tavaly 10 százalékkal, 10,5 milliárd euróra emelkedett, amikor 16,5 millió volt a beutazó külföldiek száma, 1,5 millióval meghaladva az egy évvel korábbit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.