Kovács Ferenc (Fidesz–KDNP), a nyírségi nagyváros polgármestere a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a projekt nettó költségvetése 13,4 milliárd forint, amelyből a brüsszeli támogatás közel tízmilliárdot tesz ki. A település önkormányzata 600 millió forint önrésszel, az érintett lakók – társulást létrehozva – mintegy 900 millió forinttal járulnak hozzá a költségekhez, kétmilliárdos forrást pedig a szolgáltató, a Nyírségvíz Zrt. biztosít.
A városvezető tájékoztatása szerint a 2008 óta közbeszerzési viták miatt húzódó beruházás csatornaépítését a végül győztes kivitelezők közül elsőként a TriGon Invest Kft. kezdte meg, Nyíregyháza déli városrészében. A cég három kilométer hosszú, úgynevezett gerincvezetéket készített el eddig Manda-bokorban. A kft., amely három helyi céget foglalkoztat alvállalkozóként, a június 18-án kezdődő héten indítja az építkezést a város délkeleti részén, Nagyszálláson és Nyírjesen is. A többi nyertes kivitelező, a Ke-Víz 21 Építőipari Zrt. és a Bonex Építőipari Kft. is hamarosan kezdi az építkezést. A cégeket kötelezték arra, hogy a lakosságot június 15-ig levélben értesítsék arról, utcájukban mikor kezdik meg a munkálatokat.
Gigaberuházás számokban
A beruházás révén Nyíregyháza mellett megoldódik a szomszédos Kálmánháza, Kótaj és Nyírpazony szennyvízelvezetése és -tisztítása is, csak a szabolcsi megyeszékhelyen 22 városrész 215 utcáját érinti. Mintegy 190 kilométer hosszúságú csatornarendszer épül, 98 modern szennyvízátemelővel. Ezzel szinte százszázalékos mértékű lesz a szennyvízhálózat kiépítettsége a 120 ezer lakosú nagyvárosban, további több mint nyolcezer ingatlan köthetnek rá a vezetékrendszerre.
A hálózatfejlesztésen kívül 11 kilométer hosszban az úgynevezett főgyűjtő vezetékeket is átépítik, felújítják. A nyomóvezetékek korszerűsítését ugyancsak elvégzik több mint 8 kilométer hosszon. A 2-es számú szennyvíztelep fejlesztésével napi tízezer köbméterre növelik a szennyvíztisztító kapacitást, valamint a szennyvíziszap ártalmatlanítására komposztáló telep is épül. Az építési munkálatok befejezésének határideje 2013 vége.
Zelenszkij könyörtelen, már a 60 évnél idősebbeket is toborozzák a hadsereghez
