Visszafogott szárnyalásra számítanak

A Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) várakozása szerint idén már a második egymást követő évben csökkent a légitársaságok összesített nyeresége.

LM
2012. 06. 11. 7:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 240 céget tömörítő IATA hétfőn közölt előrejelzése szerint az ágazat nyeresége 3 milliárd dollár lesz. Ez megegyezik a szervezet márciusi várakozásával, amikor rontott a decemberben becsült 3,5 milliárd dollárról. Az idei évre várt profit kevesebb mint a fele a tavalyi 7,9 milliárd dollárnak, és jóval elmarad a 2010. évi 15,8 milliárd dollártól.

A genfi székhelyű szervezet egy korábbi előrejelzésében úgy vélte, hogy akár 5,3 milliárd dollárt meghaladó veszteséggel is zárhatják a folyó évet a légitársaságok, ha a nyersolaj ára hordónként 150 dollárra emelkedne, részben Irán és a Nyugat közötti feszültség növekedése miatt.

Kevéssel 6 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára – a március eleje óta legnagyobb, egyetlen napon belül 2,2 százalékos emelkedéssel – 101,61 dolláron állt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.