Gyárbezárásokat hoz magával a milliárdos veszteség

Egymilliárd eurót meghaladó veszteségre számít az amerikai Ford Európában az idén az eladások csökkenése miatt.

WL
2012. 10. 25. 17:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A társaság csütörtökön azt is közölte, hogy a belgiumi Genkben lévő gyár mellett bezárja két kisebb üzemét Nagy-Britanniában, Southamptonban és Dagenhamban. A gyárbezárások révén csökkennek a fölösleges kapacitások az európai telephelyeken, a tervek szerint 18 százalékkal, azaz 355 ezer járművel. Az így elérhető megtakarítás a Ford számításai szerint évi 450-500 millió dollárt tesz ki.

„Az Európában tapasztalható válságot új termékekkel, erősebb márkajelenléttel, költséghatékonyabb módszerekkel akarjuk legyőzni” – tudatta sajtóközleményében Alan Mulally elnök-vezérigazgató.

A társaság szerdán közölte, hogy 2014 végén bezárja a belgiumi Genkben lévő gyárát, az akció közvetlenül 4300 dolgozót, a beszállítóknál 5000 munkahelyet érint.

Az átalakítás jegyében a Ford Mondeo, az S-Max és a Galaxy gyártását a spanyolországi Valencia tartományba, onnan a C-Max és a Grand C-Max összeszerelést a Saar-vidéken lévő Saarlouisba helyezik át.

A southamptoni üzemből – ahol most 530-an dolgoznak – a törökországi telephelyre viszik át a Ford Transitok gyártását. Ez az üzem volt a Ford utolsó összeszerelő üzeme Nagy-Britanniában, ahol már csak 28 ezer kocsit gyártottak tavaly a 2008. évi 66 ezret követően. A Dagenhamban lévő préselőüzem dolgozóival együtt összesen 1400 főt érint a leépítés.

A Ford sok más autógyárhoz hasonlóan megszenvedi a kereslet csökkenését: az egész európai iparágban 2007 óta 20 százalékkal esett vissza az eladás, az új autók értékesítése húsz év óta a legalacsonyabb szinten van.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.