A bizottság jottányit sem változtat az uniós költségvetésen

Az Európai Bizottság csaknem változatlan tartalommal terjesztette elő a jövő évi uniós költségvetésre vonatkozó, újnak mondott javaslatát.

KG
2012. 11. 26. 16:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tanács és az EP képviselői voltaképpen el sem jutottak az érdemi vitáig a számokról, mert az EP előzőleg elfogadhatatlannak minősítette, hogy még mindig nem sikerült megállapodásra jutni az idei, 2012-es kiadások pótlólagos forrásigényéről. Miután a parlament ellenállása miatt a 2013-as költségvetési javaslat így formai értelemben „megbukott”, az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének számító Európai Bizottság az eljárási szabályok értelmében kénytelen volt új javaslattal előállni.

Ez az új dokumentum azonban 99 százalékban megegyezik az eredeti indítvánnyal, amit egyes tagállamok határozottan rossz néven fogadtak, nevük mellőzését kérő diplomatáik szemrehányásokkal illettek. Az Európai Bizottság ebben a felülvizsgált előterjesztésben 151 milliárd eurós kötelezettségvállalási keretet, illetve 137,8 milliárd eurós tényleges kifizetési keretet indítványoz 2013-ra. Mindkét összeg mindössze 100 millió euróval alacsonyabb az eredeti bizottsági tervezetnél. A tanács azonban csak 149,8 milliárdos kötelezettségvállalást, és csupán 132,7 milliárdos tényleges kifizetést lenne hajlandó elfogadni az eddigi álláspontja alapján.

Egy helyben toporog az EU

Az uniónak tehát pillanatnyilag nincs válasza arra, miként pótolja az idei kiadásokra szükséges összegeket, továbbá nincs költségvetése a jövő évre, valamint – miután a múlt pénteken megállapodás nélkül zárult a középtávú pénzügyi keret ügyének szentelt rendkívüli csúcstalálkozó – nincs elfogadott keretköltségvetése a 2014 és 2020 közötti időszakra sem.

Rossz irányba tolódott el a következő európai uniós költségvetésről szóló vita, ezért nem jött létre megállapodás a brüsszeli csúcstalálkozón – így értékelte Orbán Viktor miniszterelnök az EU-s állam- és kormányfők múlt heti tanácskozását hétfői ljubljanai sajtótájékoztatóján. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiáért felelős államtitkárt bízta meg a 2014–2020 közötti európai uniós fejlesztési források felhasználásáról folyó tárgyalások vezetésével.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.