A nemzetgazdasági tárcavezető indoklása szerint bár e közművezetékek stratégiai jelentőségűek, tulajdonosaik képesek az adó megfizetésére. „Az arányos közteherviselés elvéből tehát az következik, hogy e mentességek ne illessék meg az érintett adóalanyokat” – írta Matolcsy György, aki ezért azt indítványozza, hogy a jogszabály mentességről szóló két passzusa ne lépjen hatályba.
Az Országgyűlés kedden döntött arról, hogy adót kell fizetni a közművezetékek után 2013. január 1-jétől, a teher mértéke pedig 125 forint lesz méterenként. A földgázszállítási és a villamosenergia-ipari átviteli rendszerirányító – azaz a Földgázszállító Zrt. és a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) Zrt. – tulajdonában lévő vezetékek a fideszes Dióssi Csaba módosító javaslatának elfogadásával mentesültek az adó hatálya alól.
Több más jogszabályon is változtatnának
A nemzetgazdasági miniszternek az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló pénteki javaslata emellett több más jogszabályon is változtatna. Az állami vagyonról szóló törvényben például azt rögzítené a tárcavezető, hogy az állam nevében tulajdonosi jogokat gyakorló szervezet közérdekből, kivételesen indokolt esetben, a lakosság alapvető közszolgáltatásokkal való ellátása érdekében olyan – követelésvásárlással összefüggő – jogügyletet is köthet, amelyben az ügylet ellenértékének meghatározásakor a lakosság ellátásbiztonsághoz fűződő érdekét is figyelembe veszi. Az indoklás szerint e módosítás „az állami tulajdonosi jogokat gyakorló szervezeteknél a lakosság alapvető közszolgáltatásokkal való ellátása érdekében meghozandó döntésekhez a közérdeket és az ellátásbiztonságot célzó alapelvet mond ki”.
Az adósságátvállalás is módosulhat
Változhat a stabilitási törvény is az önkormányzati adósság egy részének állami átvállalásával összefüggésben. A kormányjavaslat emlékeztet, hogy az ötezer lakosúnál kisebb települések adósságát az állam még az idén teljes egészében rendezi, így likvid hiteleiket is kifizeti. Az ezeknél nagyobb települések adósságát 2013 első felében konszolidálja az állam, addig is azonban szükség van arra – írják –, hogy azok az önkormányzatok, amelyek a fennálló likvid hiteleiket az idén nem tudják visszatörleszteni – a jogszabályellenes állapot elkerülése érdekében – kormányzati engedély nélkül meghosszabbíthassák ezek futamidejét. Ezt a hosszabbítást – engedély nélkül – legkésőbb 2013. június 30-ig teszi lehetővé a javaslat, mivel eddigre fog lezárulni az érintett helyhatóságok adósságának rendezése.