Egy évig nyitott kiskapuk

Több száz millió forint bevételtől esett el tavaly szeptember óta a magyar költségvetés.

TK
2012. 11. 24. 3:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Évente négyszázmillió forint népegészségügyi termékadót fizet jövőre a Hell Energy, miután a héten a módosított adótörvényben szigorítottak a szabályozáson – tudta meg a lap a vállalat szóvivőjétől. Tóth Eszter a Magyar Nemzet kérdésére elmondta, a változtatásnak köszönhetően – miután ezúttal nem nyúltak a receptúrákhoz – magas koffeintartalmú termékeik adóterhelése dobozonként 10 forinttal növekszik majd. Eddig csak a cukortartalom miatt előírt 1,75 forintnyi adót fizették, akárcsak az ágazat többi vállalkozása.

A most módosított adótörvénynek köszönhetően talán nyugvópontra jut a kormány és az energiaital- gyártók között több mint egy éve zajló bújócska. A költségvetésben jelentkezik a késlekedés kára, ugyanis a büdzsé több száz millió forintot veszített azzal, hogy a tavaly ősszel megszavazott népegészségügyi termékadó rendelkezéseit több mint egy éven át ki tudták kerülni az energiaital-gyártók. Ezt igazolják a számok is, hiszen a közteher bevezetése óta eltelt több mint 14 hónapban az összes gyártótól nem folyt be annyi pénz, mint amennyit egyedül a Hell Energy fizethet a jövő esztendőben.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatai szerint a tavaly szeptemberi életbelépés után az energiaitalt előállító cégektől 2011-ben 150 millió forintnyi népegészségügyi termékadó folyt be az államkasszába, az idei év első kilenc hónapjában pedig alig 142 millió forint. Próbáltuk megtudni a nemzetgazdasági tárcától, hogy valójában mekkora bevételre számítottak az érintett iparágtól, de a lap kérdéseire több mint egy hét után sem kapott választ.

További részletek a Magyar Nemzet szombati számában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.