Elfogy a magyar krumpli?

Az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnöke szerint karácsonyra átlagosan 200 forint lesz egy kiló burgonya.

BL
2012. 11. 26. 6:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly ilyenkor még kilogrammonként átlagosan 80 forintba került a krumpli – számol be róla a lap hétfői száma. A drágulás hátterében az áll, hogy a remélt mennyiségnek csupán a fele termett meg.

A szövetség információi szerint a jövőre elengedhetetlen francia és német import sem lesz olcsó, mert a burgonya kilója mosatlanul nettó 200 forintért érkezhet majd márciustól. A lap szerint ha ehhez hozzászámítjuk a mosás, csomagolás költségeit, a kereskedelem hasznát és az adót, akkor 2013-ban történelmi magasságokba emelkedik a burgonya ára.

Magyarországon egyre kevesebb burgonya fogy, a KSH adatai szerint tíz éve még 42,6 kilogramm volt az egy főre jutó éves fogyasztás, a legutóbbi, 2010-es mérés pedig már csak 29,1 kilogrammot mutatott. Kecskés Gábor szerint most már ennél is kevesebb fogy, mert a burgonyaszirmot használó chipsgyártók az utóbbi időben kivonultak Magyarországról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.