A társaság stratégiai továbbképző intézete 93 alkalmazottal és több mint 200 külső partnerrel működik. A szakmunkások gyakorlati képzése mellett szakmai és nem szakmai tréningek, IT- és menedzserképzések, fordítás-tolmácsolás és idegennyelv-oktatás kapott helyet profiljában – írják, emlékeztetve arra, hogy az intézmény szervezi és valósítja meg az Audi Hungaria győri telephelyének képzéseit.
A cég tájékoztatása szerint 2012-ben az intézmény mintegy 4000 tréninget és szemináriumot szervezett, összesen 25 ezer résztvevővel. „Továbbképzési partnerünkkel hozzájárulunk a győri gyár versenyképességének megőrzéséhez, ugyanis munkatársaink szaktudásának és kompetenciáinak erősítése és továbbfejlesztése közös célunk” – idézi a közlemény Rozman Richárdot, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatóját.
Az Audi Magyarországon
A tervek szerint ez év végén indul az Audi győri logisztikai parkjának építése. Az Audi győri üzemét is bővíti. Júliusban tették le az új üzem alapkövét. Az új gyáregység egyébként jelentős kapacitásbővítést hordoz magában: évente akár 125 ezer gépjármű is készülhet Győrben. A győri Audi-gyár bokrétaünnepségén Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter úgy fogalmazott: az Audi-bővítéssel eldőlt, hogy Magyarország, Győr és a magyar autógyártás a jövőhöz tartozik.