A tárca közleményében azt írta, hogy „néhány külföldi lapban a korábbról már ismert, manipulatív, hisztériakeltő fotókkal riasztják a külföldi közvéleményt és gerjesztenek ismét Magyarország-ellenes hangulatot”. A kormány továbbra is kiáll a magyar libatenyésztők mellett, és nem hagyja szó nélkül, hogy lejárató kampányt folytassanak ellenük – hangsúlyozza a vidékfejlesztési tárca. A VM jelezte: mérlegeli annak lehetőségét, hogy jogi útra terelje az ügyet.
Megállapították, hogy szenvedés nélküli
Még 2010-ben az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) vizsgálata megállapította, hogy a megfelelően kivitelezett tollgyűjtés az állatok szenvedése nélkül is végezhető. Az Európai Unió Élelmiszer- és Állategészségügyi Hivatalának (FVO) szakemberei helyszíni szemlén is tanulmányozták a magyar tollazást, és véleményük egyértelműen elismerő volt – emlékeztet a tárca a közleményben.
Hozzáteszi: a mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi jogszabálya az elmúlt években tovább szigorította az eljárást. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal hatósági állatorvosai az egész ország területén kiemelt gyakorisággal ellenőrzik a tollazási időszakban a libatartókat – hangsúlyozza a minisztérium közleményében.
Perben az osztrák „állatvédők”
A korábban a hazai libatenyésztőket lejáratni próbáló Négy Mancs ellen szeptemberben kártérítési per kezdődött a Debreceni Törvényszéken. A Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt. azért fogta perbe a nemzetközi állatvédő szervezetet, mert a zrt. szerint az állatvédők „jogellenes tollszedési kampánya” évi mintegy 20 millió forint kárt okoz a cégnek. A vállalkozás tulajdonos-vezérigazgatója a novemberi tárgyalási napon beszélt az osztrákok módszeriről, melyek között a fenyegetés is szerepelt.