Így változhatnak az élelmiszerárak

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) úgy véli, egy 10 százalék körüli, akár több lépcsőben megvalósuló élelmiszerár-emelkedés várható Magyarországon.

PR
2012. 11. 27. 20:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MTI megkeresésére a szaktárca közölte: a jövő év márciusáig a fehér kenyér fogyasztói ára a szakemberek szerint előreláthatólag legfeljebb 15 százalékkal emelkedik; a tej fogyasztói árának emelkedését a szakértők 5-7 százalék között valószínűsítik.

A sertéshúsok fogyasztói árában a termelői árnál kisebb, maximum 5-10 százalékos emelkedéssel számolnak a kutatók. A bontott csirke fogyasztói árának emelkedését pedig 6-8 százalék között valószínűsítik a következő hat hónapban.

A fogyasztói árak emelkedésében a szezonális hatás is megjelenik, karácsony előtt a fogyasztói árak alapvetően emelkednek – állapítja meg a közlemény.

A VM idézi a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait, amely szerint a múlt év októberéhez viszonyítva az élelmiszerárak 7,6 százalékkal emelkedtek. A nyári aszály, majd a terméskiesés miatt magas takarmányárak alakultak ki, s ez a feldolgozott és hústermékek árában is emelkedést okozott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.