Íme a legjobb hazai bankok

Az OTP Bank negyedszer nyerte el az év bankja címet a hetedik alkalommal megrendezett MasterCard – év bankja versenyen.

LM
2012. 11. 15. 20:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A MasterCard csütörtöki közleménye szerint az OTP Bank az év során megtartotta erős tőkehelyzetét, emellett fejlesztette e-bankolási technológiáit, amelynek eredményeképpen az idén bevezetett „az év mobileszköz-alkalmazása” kategóriában is az első helyen végzett.

A verseny másik nagy nyertese idén a MagNet Magyar Közösségi Bank lett. A pénzintézet „az év társadalmilag felelős bankja” és „az év lakossági hitelterméke” kategóriában is első helyet szerzett.

Kimagasló színvonal

A közleményben Hemberger András, a MasterCard Europe igazgatója kifejti: „napjainkban állandó változás, fejlődés és innováció jellemzi a pénzügyi szektor szinte minden területét. A MasterCard éppen ezért tartja fontosnak, hogy immár hetedik éve a banki szféra átfogó piaci áttekintése és rangsorolása mellett megmutassa, hogy a hazai kereskedelmi bankok mely területeken nyújtanak kimagasló színvonalú szolgáltatásokat és emelkednek ki versenytársaik közül”.

Hetedik éve Citibank

Már hetedik éve töretlenül „az év lakossági számlacsomagja” a nulla forintos bankszámla a Citibanktól. Az év lakossági megtakarítási termékének az FHB Bank FHB Forte Inflációkövető Kötvényét választotta a zsűri. A zsűri az idén a MagNet Bank Mentor hitelterméket tartotta első helyre érdemesnek az év lakossági hitelterméke kategóriában.

Innováció és társadalmi felelősség

Az év leginnovatívabb bankja a Gránit Bank lett, az év társadalmilag felelős bankja kategória győztese pedig tavalyhoz hasonlóan idén is a MagNet Bank. A pénzintézet banki nyereségének 10 százalékáról közel 10 ezer ügyfele rendelkezik 92 hazai közhasznú civil szervezet javára.

A MasterCard év bankja díjsorozat részeként az idén harmadszor adták át a MasterCard és a Pénziránytű Alapítvány közös díját a pénzügyi kultúra fejlesztése terén legaktívabb banknak. A kategória győztese holtversenyben a Budapest Bank és az OTP Bank lett.

Az év bankárai

A tavalyi évhez hasonlóan az idén is döntetlen eredmény született az év bankára kategóriában: a Magyarországon működő pénzintézetek vezetőinek szavazata alapján Patai Mihály, az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója és Hendrick Scheerlinck, a K&H Bank vezérigazgatója megosztva nyerte el a kitüntető címet.

Az év ifjú bankára Turmezey Tamás, a Budapest Bank harmadik feles értékesítési vezetője lett 2012-ben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.