A luxemburgi politikus a megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Athén várhatóan módot kap arra: 2020 helyett 2022-re érje el, hogy az államadósságot a GDP jelenlegi több mint 170 százalékáról fenntartható módon a görög nemzeti össztermék 120 százalékára csökkentse.
Juncker üdvözölte a görög hatóságok elszántságát, és kifejezte az eurózóna országainak elismerését a görög állampolgárok erőfeszítéseiért, továbbá hangot adott abbéli meggyőződésének, hogy a fiskális és a strukturális reformokkal egy nehéz időszak után Görögország gazdasága fenntartható növekedésnek indul, a foglalkoztatás pedig bővülni fog.
Rendkívüli tanácskozást tart a trojka
„Az Eurogroup megállapítja, hogy a fiskális célok módosítása, amit a görög kormány kért, és ami a trojka (Európai Bizottság, Európai Központi Bank, Nemzetközi Valutaalap) jelentésében is szerepel, megfelelő kiigazítást jelenthet a fiskális konszolidációhoz vezető úton” – nyilatkozott Jean-Claude Juncker. Egyúttal azt is bejelentette, hogy november 20-án rendkívüli tanácskozást tartanak az eurózóna pénzügyminiszterei, és ismét áttekintik a görög kiigazító programot, annak fenntarthatóságát és finanszírozási szükségleteit.
Brüsszeli sajtóértesülések szerint ugyanis miután kiderült, hogy Görögország nem képes határidőre teljesíteni a mentőcsomag feltételeit, nem látszik más megoldás, mint az, hogy Athén haladékot kapjon. Egy kiszivárgott jelentés szerint viszont így körülbelül 33 milliárd euróval többre volna szükség Görögország megmentéséhez.
Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója viszont arról beszélt, hogy jobb volna, ha Görögország már 2020-ra a bruttó hazai össztermék 120 százalékára csökkentené államadósságát, de kijelentette, hogy a fenntarthatóság a legfontosabb. „Nyilván nem értünk egyet mindenben, de ami számít, az az, hogy a görög államadósság fenntartható legyen, hogy az ország mielőtt talpra álljon, és visszatérhessen a piaci finanszírozáshoz” – magyarázta Lagarde.
Görögország haladt
Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi, gazdasági ügyekért és az euróért felelős tagja fontosnak tartotta felidézni, hogy 2010 májusában, az első mentőcsomag elfogadásakor azt a feltételt szabták Görögországnak, hogy 2014-ig 10 százalékponttal javítsa a költségvetés strukturális mérlegét, ezt pedig Görögország Rehn szerint azóta jelentősen túl is szárnyalta. „Ideje leszámolni azzal a nézettel, hogy Görögország semmilyen haladást nem ért el. Ez a vélekedés káros, méltánytalan és egyszerűen nem helytálló” – mondta a finn biztos.
A Moody's Investors Service hétfőn Londonban ismertetett átfogó elemzése szerint egyharmad az esélye a görög eurótagság megszűnésének. A világ legnagyobb hitelminősítő és gazdaságelemző csoportjának londoni közgazdászai által összeállított, 2012–2014-re szóló globális makrokockázati előrejelzés szerint „néhány közelmúltbeli biztató fejlemény ellenére” továbbra sincs látható jele az euróövezeti adósságválság gyors, rendezett megoldásának. Az euróövezeti válság megoldatlanságát evidens módon jelzi a nem múló feszültség az európeriféria piacain, valamint a hitelkiáramlás és a gazdasági teljesítmény ehhez társuló egyidejű csökkenése. A Moody's elemzői szerint az euróövezet adósságválsága jelenleg a világgazdaság egészének kilátásait terhelő legnagyobb egyedi kockázat.