A főként háztartási készülékeket – hagyományos forróvíztárolókat, megújuló energiát hasznosító berendezéseket – gyártó vállalkozás évi 6 milliárd forintos árbevételének fele exportból származik – tette hozzá. Elmondta azt is, hogy termékeik nagy részét nyugat-európai országokba szállítják: Belgiumba 24-25 ezer, Franciaországba 22-23 ezer forróvíztárolót exportálnak évente, de jelentős piacuk Németország, Spanyolország, Svájc és a skandináv államok is.
Novotni István tájékoztatása szerint a közelmúltban országos szervizhálózatot létesítettek Franciaországban termékeik rendszeres karbantartására. Mivel a forróvíztárolók eladása jelentősen megnőtt az utóbbi időben, a vállalat úgy döntött, hogy a németországi – 11 éve kialakított, szintén országos lefedettségű – szervizhálózat után immár a második nyugat-európai alvállalkozói szervizhálózatot is létrehozza közel kétszáz helyi alkalmazottal, országos call centerrel, szervizpontokkal, szervizkocsival.
Hozzátette: a HAJDU-termékek reklamációja csekély, azonban a külföldön meghibásodott árucikkekre gazdaságosabb kinti szervizekkel együttműködve létrehozni hálózatot, semmint hazai szerelőket utaztatni a garanciális, vagy azon túli meghibásodások javítására.