„Az NBS banki tanácsa a kéteurós érme eredeti formája mellett döntött. Tette ezt annak tudatában, hogy fennáll a veszélye, meghiúsul eredeti célja, vagyis az, hogy Cirill és Metód a Nagymorva Birodalomba való bejövetelét ábrázoló, az egész euróövezetben érvényes emlékérmét bocsásson ki” – mondta a döntés kapcsán pénteken Petra Pauerová, a szlovák jegybank szóvivője.
A két szent arcmásával díszített kéteurós érmének 2013-tól kellene forgalomba kerülnie abból az alkalomból, hogy Cirill és Metód – akiket II. János Pál pápa 1980-ban Európa társ-védőszentjeivé nyilvánított – 1150 éve érkezett a Morva Fejedelemségbe, Nyitrára. Az Európai Bizottság és több EU-tagállam azonban azt kérte Szlovákiától, hogy a vallási semlegesség jegyében távolítsák el a vallási jelképeket az érméről.
Először úgy tűnt, hogy Szlovákia teljesíteni fogja a kérést, az indítvány azonban heves társadalmi vitát váltott ki az országban, ahol a lakosság 62 százaléka katolikusnak vallja magát. A szlovák püspöki konferencia szégyenletesnek nevezte azt, hogy a IX. századi szláv apostolokat megfosszák glóriájuktól. Ez ellen több, keresztény értékeket valló politikai párt is tiltakozott. A javaslat miatt Rafael Rafaj, a szélsőjobboldali Szlovák Nemzeti Párt (SNS) alelnöke egyenesen a sátánizmussal való rokonszenvezéssel vádolta meg az uniót.
599 Daytona után itt az 1 ráadás
