Több mint kétezer cégnek van 100 milliónál nagyobb adótartozása

Az adóhatóság az idén október végéig 61,5 milliárd forint adóhiányt állapított meg.

KG
2012. 11. 15. 19:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Feketelista.hu több nyilvános adatbázisból nyeri információit, amelyekhez – esetenként – saját gyűjtésű adatokat is társít. Az idei 61,5 milliárd forintos adóhiányhoz 51,4 milliárd bírság is társul. Az adóhiány csak egy része a teljes hátralékállománynak, amely összesen már 2268 milliárd forintra rúg. A behajtásra azonban kevés az esély, hiszen a hátralékosok között mindössze 26 százalék a működő cégek aránya. Ezektől pedig a legjobb esetben is legfeljebb 582 milliárd forint beszedését lehet remélni – jegyzi meg az elemzés.

Az adóellenőrök az első három negyedévben 27 cégnél tártak fel 200 millió forintnál nagyobb adóhiányt. Budapest gazdasági súlyánál jóval nagyobb arányban képviselteti magát a tabellán. A tavalyi ötvennel szemben most 55 fővárosi társaság található a száz legnagyobb adóhiányos cég között. A nagyvárosok közül Győr neve szerepel a legtöbbször, mégpedig ötször. Az első tíz helyre sorolt adóhiányos társaságot három vidéki cég vezeti.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.