Visszanyeri eredeti funkcióját a patinás szálloda

Vissza nem térítendő támogatást nyert a tulajdonos társaság, ennek következtében visszanyeri eredeti funkcióját Gyula száz éves szállodája, a patinás Komló Szálló.

WL
2012. 11. 17. 18:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rapport István elmondta: a beruházás összes költsége 602 millió forint lesz. A kivitelezés 2013 januárban indul, az 1913-ban épült szálloda százéves évfordulóján, a tervek szerint a munkálatok 2013 december végére fejeződnek be.

A városképi szempontból meghatározó épületben lassan két évtizede nem üzemel a szálloda, a földszinti részben kereskedelmi üzletek működtek. Az épületet a közelmúltban megvásárolt vállalkozás vezetője elmondta, hogy a Komló Szálló Gyula legnagyobb középülete volt, ahol a levéltári kutatások szerint vendég volt Bartók Béla, Kodály Zoltán és a századfordulón József főherceg is megszállt a hotelben.

A beruházás során a műemléképület visszanyeri eredeti funkcióját és arculatát, kétcsillagos szállodaként üzemel majd. A projekt keretében 34 szoba létesül, ebből 14 lakosztály, a férőhelyek száma összesen 102 lesz. Az épületben helyet kap egy wellness részleg, a galériás étterem és kávézó is régi pompájában várja majd a vendégeket. A szálloda felújításával egy időben elbontják a funkció nélküli toldaléképületeket, helyükön park épül, parkolókkal. A projekt keretében 11 új munkahely létesül, a tulajdonos az első időszakban 55 százalékos szállodai kihasználtsággal számol.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.