Óriásbírság jár a gigacsalásért

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A svájci óriásbank, az UBS 1,5 milliárd dolláros bírságot fizet, miután csalt. Brókerek megvesztegetését és nemzetközi kamatmutatók széles körű manipulációját ismerte el.

BL
2012. 12. 19. 10:21

Őrizetbe vettek három embert

Az akkori – később beigazolódott – gyanú szerint a Barclays által a napi Libor-rögzítéshez beterjesztett nagybani finanszírozási költségbecslés hol mesterségesen magas, hol mesterségesen alacsony volt, és ez felvetette annak lehetőségét, hogy a bank néhány kereskedője a Libor-rögzítés befolyásolásával igyekezett profitorientált módon alakítani a cég által forgalmazott befektetési derivatívák árfolyamait. Nagy-Britanniában a múlt héten három embert vettek őrizetbe az ügy kapcsán.

A Libor (London interbank offered rate) a globális nagybani likviditáspiac legfontosabb irányadó kamatlába, amely pénzügyi szolgáltatói adatok szerint évente 360 ezer milliárd dollár összértékű pénzügyi tranzakcióhoz szolgál referenciakamatként. Ez a teljes világgazdaság éves hazai össztermékének (GDP) több mint az ötszöröse.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.