Hazánk sokat javított piaci megítélésén

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Tavaly jelentősen javult Magyarország kockázati megítélése, ahogy az euróövezettel kapcsolatos piaci félelmek is enyhültek.

KG
2013. 01. 22. 16:55

A CMA keddi londoni elemzése szerint mindazonáltal jelentősen javult 2012 végére a globális törlesztéskockázat piaci megítélése, miután enyhültek az euróövezet részleges felbomlásával – elsősorban is Görögország kényszerű távozásával – kapcsolatos piaci félelmek. Ennek hatására a szuverén CDS-árazások a vizsgált 69 ország átlagában 16 százalékkal csökkentek a tavalyi negyedik negyedévben, Nyugat-Európában pedig a globális átlagot meghaladó mértékben, 19 százalékkal estek a törlesztéskockázat elleni biztosítási kontraktusok középárfolyamai. A CMA negyedéves kimutatása szerint ennél is jóval meredekebben, 29 százalékkal csökkentek Közép- és Kelet-Európa szuverén adósainak CDS-árazásai.

750-ről 276-ra

Magyarország a kedden ismertetett új CMA-lista 16. helyén áll 276 bázispontos tavalyi évzáró CDS-árazással, amely jórészt azonos az irányadó ötéves magyar devizakötvényre számolt jelenlegi CDS-középárfolyammal. Tavaly jelentősen javult a magyar szuverén adóskockázat e mérőszáma. A CMA előző kimutatása szerint a magyar CDS-tranzakciók középárfolyama a tavalyi harmadik negyedév végén, vagyis a szeptemberi utolsó kereskedési napon 378,9 bázisponton, a tavalyi második negyedév végén, az utolsó júniusi kereskedési nap zárásában 497 bázisponton állt.

Éppen egy évvel ezelőtt, 2012 januárjában még 750 bázispont feletti magyar CDS-árfolyamrekordokat mértek Londonban. A jelenlegi, 275 bázispont körüli magyar CDS-árazás azt jelenti, hogy egységnyi, tízmillió euró névértékű ötéves magyar államkötvényre most hozzávetőleg 275 ezer eurós éves középárfolyamon kínálnak határidős törlesztéskockázat-biztosítási kontraktusokat a londoni piacon, csaknem félmillió euróval olcsóbban, mint egy évvel ezelőtt.

A CMA kedden ismertetett tavalyi évzáró adóskockázati listája szerint a világ legbiztonságosabb államadósa törlesztéskockázati szempontból Svédország, utána Norvégia, Finnország és Dánia következik. Rajtuk kívül a legjobb tízes csoportban van még az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország, Svájc, Ausztria és Hollandia.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.