Magyar útra lépett a román kormány

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A magyar kabinethez korábbi lépéseihez hasonlóan több különadót is bevezet februártól a román kormány, így év végén 470 millió euró bevétel folyhat be az állami költségvetésbe.

WA
2013. 01. 21. 16:51

Hazánkban négymillió háztartás jár jól

A magyar kormány is úgy döntött a lakosság helyett, inkább a szolgáltatókra helyez pluszterhet. A kabinet december 12-i ülésén döntött a csaknem négymillió háztartást érintő rezsiköltség-csökkentésről. Giró-Szász András kormányszóvivő akkor azt hangsúlyozta: a szolgáltatóknak kell viselniük a terheket, azokat nem háríthatják át. Hozzátette, hogy a szektor 1995-ös privatizációjában részt vevő cégek az elmúlt 17 esztendőben évente átlagosan húszszázalékos nyereségre tettek szert, így a befektetés már 3,5-szer megtérült nekik.

Ezenkívül egyre szigorúbban fogják a közműcégeket, január 17-én bejelentették, évi minimum négyszeri mérőóra-leolvasásra, átlátható számlák kiállítására, valamint a nagyobb településeken ügyfélszolgálati irodák működtetésére  kötelezik majd őket. A Fidesz parlamenti frakciója munkacsoportot is alakított a tízszázalékos gáz-, villamosenergia- és távhőárcsökkentés ellenőrzésére és nyomon követésére.

A kormány által várt összeg duplája, akár 60 milliárd forint is befolyhat évente a költségvetésbe a közműadóból – értesült még 2012. november 26-án a Népszabadság. A lap azt írja: az érintett szektorok közül az áramszolgáltatók és a távközlési cégek kapták a legnagyobb terhet, összesen 20-20 milliárd forintnyit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.