Támogatják a monopolhelyzet megszüntetését

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács támogatja a szolgáltatók monopolhelyzetének megszüntetését célzó törekvést.

KG
2013. 03. 14. 22:15

Kovács Pál kérdésekre válaszolva megerősítette, hogy a bővítésben szeretnének a hazai iparra, beszállítókra támaszkodni, de „szinte a nulláról kell mindent felépíteni”. Hozzáfűzte, erősíteni kell a nukleáris kutatás-fejlesztést. Jelezte, hogy világszerte nagy az érdeklődés a hazai tudásbázis iránt, Vietnammal, Dél-Koreával, Szaúd-Arábiával már kialakult az együttműködés, számos más ország is érdeklődik a nukleáris képzési lehetőségek iránt.

Parragh László az MTI-nek elmondta, hogy a tanácsnak nem tiszte állásfoglalást hozni az atomenergiáról, az erőmű bővítéséről. Azt tűzte célul, hogy teret ad a különféle társadalmi csoportok véleményének megjelenítésére. A szervezet – jegyezte meg – az ország hosszú távú stratégiájába illeszkedő kérdések megvitatását tartja elsődleges feladatának.

A paksi ülésen elfogadták a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács múlt évi jelentését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.