2020-ra a k+f ráfordításokat Magyarország a GDP 1,8 százalékára emelné, azonban a puszta arányokat valódi tartalommal kell megtölteni. A legfontosabb szempont, hogy olyan termékeket és szolgáltatásokat hozzunk létre és támogassunk, amelyek a piacon, nemzetközi versenyben is megállják a helyüket. Könnyen elképzelhető, hogy egy abszolút értékben alacsonyabb ráfordítás nagyobb értékét fog majd képviselni a jövőben.
A tervek megvalósítását mindenképpen segítheti, hogy a következő ciklus uniós költségvetése legalább 400 milliárd forintnyi forrást juttathat a kutatás-fejlesztési szektorba. Ezen eszközök eléréséhez a legjobbnak kell lenni, amihez a megfelelő környezet kialakítása napjainkban is zajlik. Ennek legfőbb eleme, hogy minél kevesebb közvetlen támogatás érkezzen a szektorba, mert az teljes mértékben visszaveti a fejlesztési készséget és nem készít fel a versenyre. A feladat összetett, azonban az elmúlt időszak apróbb sikerei is mutatják, hogy érdemes erre indulni
Január végén az MNO arról írt, hogy sorsfordító hetek előtt állt a hazai és az európai innovációs politika, mivel az uniós költségvetésről szóló vitában akár az alkudozások vesztese is lehetett volna ez a terület, ami nagyban rontotta volna a kontinens jövőbeli versenyképességét, de szerencsére ez nem következett be.
2012 novemberében portálunk annak a véleményének adott hangot, hogy az innovációs stratégia csak akkor lehet sikeres, ha a kormány nem kívánja a következő évekre megkötni a gazdasági szereplők kezét, hogy a k+f területén mely szektorokat kívánja támogatni. Az addigi nyilatkozatok szerencsére pontosan ebbe az irányba mutattak, mivel Cséfalvay is kijelentette: „Az államnak nem szabad az adófizetők pénzéből fogadást tenni a jövőre.” Ezt támasztja alá, hogy a 2010 óta megjelenő kormányzati stratégiákban a mezőgazdaságtól a Széll Kálmán-tervig említést kap az innováció, és az eddigi számok azt mutatják, hogy ez már nem csak üres szólam.
