A Magyar Innovációs Nagydíjat az NNG Kft. kapta az „iGO Automotive” navigációs szoftvertermékért, az elismerést Kövér László házelnök és Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára adta át Balogh Péter vezérigazgatónak. Kövér László köszöntőjében kiemelte: az innovációban élen járók ünneplése a nemzet közös ügye. A tudás, az innováció nemcsak gazdasági, hanem demokráciakérdés is – tette hozzá.
Az ünnepségen Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, a bírálóbizottság elnöke rámutatott arra, hogy a versenyképesség egyik legfontosabb eszköze a kutatás-fejlesztés-innováció, amely a válságból kivezető utat is jelentheti. Magyarország a globális versenyben sikeres a kutatás-fejlesztés-innovációban, a magyar export 20 százaléka magas hozzáadott értékű termék, és ez az arány térségi összehasonlításban a legmagasabb – tette hozzá.
Az államtitkár hangsúlyozta: a hazai kutatás-fejlesztés-innovációs ráfordítás 2011-ben a GDP 1,2 százalékát tette ki, 2012-ben ez az arány magasabb is lehet, és örömteli, hogy a kétharmada a vállalkozásoktól jön. Az államtitkár szólt arról, hogy 2014–2020 között valódi és minőségi áttörést lehet elérni ezen a terülten. Ebben az időszakban az uniós források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre kell fordítani, és minimum 400 milliárd juthat ebből közvetlenül a kutatás-fejlesztésre, közvetve más lehetőségekből ez tovább növekedhet.
Cséfalvay, a bírálóbizottság elnökeként elmondta: a 2012-es innovációs nagydíj felhívásra 28 pályázat érkezett, az értékeléskor az eredetiséget, a gazdasági sikert, a társadalmi hasznosságot kiemelten kezelték. A bírálóbizottság 22 pályázatot minősített innovatívnak, közülük a 8 legsikeresebb kapott elismerést.
Balogh Péter, a 2012. évi Magyar Innovációs Nagydíjat elnyert izraeli–magyar kooperációban indult NNG Kft. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a mostani magas elismerés legjobb példája annak, hogy a kiemelkedő tehetségű munkatársakat összegyűjtve, minden szabályt betartva is lehet Magyarországról komoly sikereket elérni nemzetközi szinten.
A zsűri indoklása szerint az NNG Kft. által kifejlesztett iGO Automotive navigációs szoftver korszerű megoldást kínál az autóipar szereplői számára, hogy ne csak a csúcs-, hanem az alacsony kategóriás járművekbe is minőségi, gyárilag beépített navigációs alkalmazások kerüljenek. Az iGO Automotive globális navigációs megoldás 118 országot lefedő tartalom-portfólióval rendelkezik, a felhasználó partnerek több mint 60 országot képviselnek, a hangutasítások pedig 50 különböző hangon és nyelven hangzanak el. Az iGO Automotive termékfejlesztésnek köszönhetően az NNG Kft. 2012-ben 34 százalékos árbevétel-növekedést ért el, ami 1,6 milliárd forint többletbevételt jelentett.
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2012. évi Ipari Innovációs Díjában valamint az Ipari Közhasznú Nonprofit Kft. 2012. évi Szervezeti Innovációs Díjában részesült a BalaBit IT Biztonságtechnikai Kft. a tevékenységfelügyeleti eszközök új generációjának kifejlesztéséért.
A Vidékfejlesztési Minisztérium 2012. évi Környezetvédelmi Innovációs Díját vette át a Dalmandi Mezőgazdasági Zrt. víztakarékos öntözési és halászati fejlesztéseiért. A Vidékfejlesztési Minisztérium 2012. évi Agrár Innovációs Díját kapta a debreceni Farmgép Kft. új, korszerű permetezőgépek kifejlesztéséért.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal 2012. évi Innovációs Díját kapta a GRP Plasticorr Kft. a műgyanta alapú Plastimol PR javítóbilincs kifejlesztésért. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2012. évi Innovációs Díja elismerésben a Mikropakk Műanyag- és Fémfeldolgozó Kft. részesült a kétkomponensű PUR-habokhoz kifejlesztett MikaTech membránrendszerért.
A Magyar Innovációs Szövetség 2012. évi Innovációs Különdíját a Jáger Prod Kft. kapta a kültéri nagyelosztó szekrények termékfejlesztéséért. Az ünnepségen köszöntötték a kiemelkedő innovációt benyújtó pályázatok képviselőit is.