Varga: Hozzá kell igazítani a számainkat az élethez

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Varga Mihály szerint olyan út áll mögöttünk, amely megmutathatja az uniónak, hogy Magyarország a saját lábán ért el oda, hogy kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól.

MNO
2013. 04. 16. 19:10

„Az e-útdíj esetében angolosan távozott a győztes cég, most a kormánynak kell a kezébe venni az ügyet. A döntés előkészítése a hosszabb folyamat, a bevezetés könnyebb lesz majd” – mondta.

Egyes vélemények szerint az államadósság aránya a még 2018-ban is 79,2 százalék lesz. Ezzel kapcsolatban Varga azt mondta, hogy nagyon nehéz csökkenteni a magyar államadósság mértékét. A Fidesz-kormány ezzel szemben nemcsak megállította, hanem vissza is tudta fordította az irányt, és ez a lényeg. Magyarország messze van Portugália vagy más országok adósságcsapdájától, és erre az Európai Unió is felfigyelt – mondta a tárcavezető.

Szerinte óriási eredmény, hogy a lakosság kezében jelentős mértékű államkötvény van, ennek értéke 1177 milliárd forint. Nagy lépés, hogy él a bizalom a lakosság részéről a magyar gazdaság irányában, „ezt ki szeretnénk használni, és úgynevezett állampapír-forgalmazási pontokat hozunk létre, ahol a lakosság kötvényeket tud vásárolni” – zárta szavait Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter az M1 Az Este című műsorában is emlékeztetett: a kormány szeretné kibővíteni azon helyek körét, ahol hozzá lehet jutni a lakossági állampapírokhoz. Ennek értelmében több járási hivatalban is nyílik állampapír-vásárlási pont.

Varga Mihály jelezte: az elkövetkező időszakban Budapest V. kerületében, Hódmezővásárhelyen, Kisvárdán, Sopronban és Karcagon nyílhat ilyen értékesítési hely. Úgy fogalmazott: a lakosság egyre inkább hajlandó állampapírokat vásárolni, ami tartós, megbízható befektetés. A kormánynak határozott szándéka, hogy a magyar államadósság finanszírozása sokkal inkább belföldi szereplőkön múljon, mint külső devizaszereplőkön.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.