Beváltotta a reményeket a munkahelyvédelmi akcióterv

Eddig 720 ezer munkavállaló foglalkoztatását könnyítette meg a munkahelyvédelmi akcióterv.

WA
2013. 07. 11. 6:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az év elején életbe lépett munkahelyvédelmi akcióterv eredményei a várakozásoknak megfelelően alakultak: eddig 720 ezer munkavállaló foglalkoztatását könnyítette meg, s a munkáltatók költségei a program révén összesen 45 milliárd forinttal csökkentek. Erről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszélt az MTI-nek adott interjúban. A gazdasági tárca vezetője szerint bizakodásra ad okot, hogy a kedvezményezett munkavállalók száma folyamatosan növekszik, júniusban mintegy 9 ezerrel több fő foglalkoztatását könnyítette meg az akcióterv.

A Nemzetgazdasági Minisztérium rendelkezésére álló júniusi, öthavi bevallást lefedő adatok szerint a legnagyobb kedvezményértéket az 55 év feletti foglalkoztatott munkavállaló utáni adókedvezmények után kapták a munkáltatók, összesen 22,99 milliárd forintot. Ebben a kategóriában átlagosan 348,2 ezer dolgozó esetében vették igénybe havonta a járulékkedvezményt.

A KSH június 27-én közzétett gyorstájékoztatója szerint tovább nőtt a foglalkoztatottság az előző év azonos időszakához képest. A munkanélküliek száma 25 ezer fővel, a munkanélküliségi arány 0,7 százalékponttal csökkent. A pozitív munkaerő-piaci folyamatok bizonyítják, hogy a kormány foglalkoztatást segítő programjai – mint a munkahelyvédelmi akcióterv vagy az Első Munkahely Garancia Program – sikeresek és jól működnek.

 

A Magyar Nemzet május végén arról írt, hogy rövidesen újabb munkahelyvédelmi lépésekről születhet döntés, az intézkedések elsősorban a hatévesnél fiatalabb gyermeket nevelő anyák részmunkaidős elhelyezkedését segíthetik majd.

A szakképzettséget nem igénylő munkakörben foglalkoztatottak után 11,99 milliárd forintnyi támogatást igényeltek, 196,7 ezer fős átlagos havi igénybevétel mellett. A 25 éven aluli munkavállalók esetében 6,18 milliárd forintnyi (95,3 ezres átlagos igénybevétel), a kismamák után 2,44 milliárd forintnyi (22,8 ezres átlagos igénybevétel), a pályakezdő fiatalok esetében 894 millió forint (8,1 ezres átlagos igénybevétel), a tartósan álláskeresők esetében pedig 475 millió forint (4,4 ezer fős átlagos igénybevétel havonta) támogatást igényeltek a programban részt vevők.

Varga Mihály kiemelte: a munkahelyvédelmi akcióterv jelentős szerepet tölt be a munkahelymegtartásban. „Válság idején nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne szűnjenek meg munkahelyek. Ha ezek mellé új munkahelyek is megszületnek, akkor 2013 mindenképp pozitív év lesz a munkaerőpiacon” – fogalmazott.

Orbán Viktor miniszterelnök 2012 júliusában hirdette meg a kormány munkahelyvédelmi akciótervét, amelynek célja a munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése az élőmunkára rakódó terhek mérséklése révén. A tízpontos program keretében kiemelt munkavállalói csoportok esetében csökken a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.