Az új gázvezeték növeli Magyarország és a régió ellátásbiztonságát, erősíti Magyarország tranzitszerepét és hozzájárul a hazai gáztárolók előnyösebb kihasználtságához – hangsúlyozza a közlemény.
Az MVM tájékoztatása szerint a tervezés lezárult, a kiadott építési engedélyek alapján a Magyar Gáz Tranzit Zrt. fővállalkozója folyamatosan végzi a kivitelezési munkálatokat. Megkezdődött a két ország határát és a két nemzeti szakasz kapcsolódási pontját jelentő Ipoly folyó alatti irányított fúrási tevékenység, a kivitelező cég augusztus elején húzza át a csővezetéket a meder alatt, így összekötik a magyar és szlovák területeket.
A közép-kelet-európai észak–déli gázfolyosó fontos részét képező földgázvezeték létesítését a két érintett ország, valamint az Európai Unió is kiemelt fontosságúként kezeli, az EU a régió ellátásbiztonságát jelentősen növelő beruházáshoz vissza nem térítendő támogatást is biztosít – emeli ki a közlemény.
Ismertetésük szerint az összesen 111 kilométer hosszú, kétirányú, 75 bar nyomású csővezeték magyarországi szakasza 92 kilométer hosszú lesz, két végpontja Vecsés és Balassagyarmat. A kivitelezés során az átlagosan 18 méter hosszú, 800 milliméter átmérőjű csőszálakat a nyomvonal mentén, a terepi viszonyoknak megfelelően hajlítják, összehegesztik és árokba fektetik, majd a nyomáspróba után betakarják. A 19 kilométer hosszú, Eustream a.s. által épített szlovákiai szakasz végpontja Felsőzellő (Velké Zlievce) lesz. A tervek szerint az új földgázvezeték kapacitása szlovák–magyar irányba 500 000 köbméter/óra (mintegy 4 milliárd köbméter/év), magyar–szlovák irányba pedig 200 000 köbméter/óra (mintegy 1,6 milliárd köbméter/év) lesz. A hosszú távú tervezésnek köszönhetően a későbbiekben igény szerint lehetőség lesz a kapacitások és a tranzitlehetőségek további növelésére.
A magyar–szlovák gázvezeték a tervezett uniós szintű észak–déli gázfolyosó fontos elemeként összeköttetést biztosít a nemzeti földgázvezeték -rendszerek között Lengyelországtól Horvátországig. A gázfolyosó révén új gázforrások (horvát- és lengyelországi cseppfolyós földgáz, illetve palagáz) is elérhetővé válnak a régió piacai számára, így a vezeték jelentősen hozzájárul Közép-Európa energetikai ellátásbiztonságának növeléséhez, az ellátási útvonalhálózat diverzifikálásához, az egyoldalú gázfüggőség csökkentéséhez. A beruházás hozzájárul Magyarország regionális tranzitszerepének erősítéséhez, valamint a hazai gáztárolók hatékonyabb kihasználásához is.