33 milliárdból újulhatnak meg a közutak

Több mint száz kilométeren újíthatják fel négy főút Tolna megyei szakaszát jövőre.

KG
2013. 08. 26. 18:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Potápi Árpád János (Fidesz–KDNP) országgyűlési képviselő, miniszteri biztos elmondta: országosan 33 milliárd forintot fordíthatnak közutak felújítására, az összeget még ebben az évben a KÖZOP-ból csoportosítaná át a kormány. Rimai Rudolf, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Tolna megyei igazgatója arról tájékoztatott, hogy javaslatuk szerint Tolnában a 6-os főút Szekszárdtól a tolna-baranyai megyehatárig tartó szakaszán, valamint a 61-es, 63-as és 65-ös főút egyes szakaszain készülne új aszfaltburkolat összesen több mint száz kilométer hosszúságban.

A konkrét projektek körét szűkíthetik, a kivitelezés legkorábban jövőre kezdődhet – mondta, hozzátéve, hogy ilyen típusú munkát nem végeztek idén Tolna megyei főutakon. Kitért arra is, hogy a Regionális Operatív Program keretében két kiemelt útfelújítás is várható Tolnában: a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. lebonyolításában átépítik a 6-os és 65-ös utak csomópontját, és folynak az előkészítő munkák a sióagárdi Sió-híd felújítására.

Az igazgató beszámolt arról, hogy szintén európai uniós forrásból két alsóbbrendű út teljes rekonstrukciója valósul meg: átadás előtt áll a Szedrest Tengeliccel összekötő út, és hamarosan elkezdődik a Paks–Kölesd szakasz rekonstrukciója; a kettő összesen több mint hárommilliárd forintos beruházás.

Tolna megye 1079 kilométeres úthálózatának éves üzemeltetési és fenntartási költsége idén 1,2 milliárd forint; a közútkezelő eddig közel kétezer tonna aszfaltot használt fel a kátyúzáshoz, és az év hátralévő részében még 700 tonna aszfalttal javítják ki az utak burkolatát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.