A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára beszédében emlékeztetett: „a két ország miniszterelnöke július 2-án megtartott magyar–szlovák csúcstalálkozón állapodott meg az országok közötti közlekedési kapcsolatok átfogó fejlesztéséről”. A megállapodás alapján Magyarország és Szlovákia történelmének legnagyobb léptékű, közös fejlesztési programja indult el, amelynek első lépéseként előkészítik a 46 új kapcsolat megépítését és 14 már meglévő felújítását, akadálymentesítését – mondta Szijjártó Péter.
Hozzátette: második lépésben ezek közül huszonöt közúti, folyami vagy kompkapcsolatot választanak ki, amelyeket a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési ciklusban megépítenek. A határkeresztező kapacitások fejlesztésének ötven százaléka a tervek szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében valósul meg, ami részét képezi a 130 milliárd forintos országos programnak – nyilatkozta Szijjártó. Közlése szerint döntés született már egy Ronyva-híd megépítéséről Abaújvár és Kenyhéc (Kehnyec) között, hamarosan átadják a határátkelő utat Kékednél, emellett vizsgálják a határ menti vasúti összeköttetés helyreállításának lehetőségét is. Országszerte 115 kapcsolat előkészítése és kivitelezése zajlik – fűzte hozzá Szijjártó Péter.
Az államtitkár beszédében jelezte: ahhoz, hogy Közép-Európa legyen az európai kontinens növekedésének motorja, az egyik komoly versenyhátrányt, a közös határ ritka átjárhatóságának problémáját le kell küzdenie. A csaknem 700 kilométer hosszú magyar–szlovák határszakaszon jelenleg 28 közúti határátkelési lehetőség van és átlagosan 25 kilométerenként lehet átkelni a szomszédos országba. Elmondta, hogy Európa nyugati részén ennél sűrűbben találni határátlépési pontokat, ráadásul a Dunától keletre nincsen határ menti autóbusz- és vasúti közlekedés.
Ez nemcsak közlekedési, hanem gazdasági problémát is okoz, hiszen a határ mentén lévő vállalkozások számára elérhető keresletet csökkenti – tette hozzá Szijjártó Péter. Az átkeléshez az itt élőknek – a Zemplénagárd és Nagytárkány közötti út hiányában – eddig csaknem harminc kilométert kellett kerülniük.
Az államtitkár a magyar–szlovák összefogást hangsúlyozva elmondta, több mint 1,5 millió eurós beruházás révén a magyar oldalon két kilométernyi út épült meg Zemplénagárdtól a határig, a szlovák oldalon pedig forgalomtechnikai beavatkozásokat és útfelújítási feladatokat végzett el a kivitelező KE-VÍZ 21 Zrt. konzorciuma a korábban már elkészült útszakaszon. A beruházás a Magyarország–Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 keretében valósult meg, a projekt vezetője a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., partnere a nagytárkányi önkormányzat volt. Az útszakasz átadását jelképező szalagot Szijjártó Péter Szőllős János, a Kassa megyei önkormányzat alelnöke és Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője társaságában vágta át, ezután a gyalogosok és az autósok vették birtokukba az új utat.