A gazdasági, kereskedelmi és iparügyi minisztérium e heti jelentése szerint 1,207 milliárd tonnának megfelelő szén-dioxid-kibocsátása volt Japánnak a 2013 márciusában lezárult pénzügyi évben. Ez 2,8 százalékkal több az előző évinél, és több mint 14 százalékos a növekedés az 1990–91-es pénzügyi évihez képest, amit referenciának használnak a kiotói jegyzőkönyvben foglalt, szén-dioxid-kibocsátást csökkentő vállalások teljesítéséhez.
A szén-dioxid-emisszió annyira megugrott, hogy éppen alatta maradt a rekordnak számító 2007–08-as évnek, amikor 1,218 milliárd tonna volt a kibocsátás.
Mivel a nukleáris energia majdnem teljesen kiesett a japán energiatermelésből, megnövekedett a földgáz és az olaj aránya. A földgáz felhasználásából származó energiatermelés 20 százalékkal növekedett, a kőolajéból származó 4,7 százalékkal.
A hírek szerint a japán szén-dioxid-kibocsátás még nőhet is a jövőben. A 2011-ben meghibásodott fukusimai atomerőművet működtető Tokyo Electric Power (Tepco) nyáron bejelentette, hogy három cég is új széntüzelésű erőműveket fog építeni a vállalatnak, hogy az elláthassa árammal a fogyasztóit.
A kormány tisztában van a környezetszennyezés problémájával, és már a fukusimai baleset óta azon van, hogy újragondolják Japán energiapolitikáját. Motegi Tosimicu miniszter a héten úgy nyilatkozott, hogy decemberben teszik közzé a kormány első tervezetét az energiapolitika átalakításáról.