Államosíthatják az Alstomot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A General Electric és a Siemens is küzd a francia nagyvállalatért. A kormány aggódik.

HBI
2014. 04. 28. 14:08

A francia Bouygues, amely az Alstom legfőbb részvényese, amióta felvásárolta 2006-ban a 29 százalékos francia állami részesedést, támogatja az ügyletet a GE-vel. Az Alstom igazgatótanácsa szerda reggelig választ majd a két ajánlat közül. Az Alstom részvényeinek kereskedését addig felfüggesztették a párizsi tőzsdén.

Arnaud Montebourg francia gazdasági miniszter szerint a GE ajánlatával az a gond, hogy ha az ügylet létrejön, az Alstom dolgozóinak 75 százalékát, mintegy 65 ezer főt az Egyesült Államokból fognak irányítani. „Számunkra ez elfogadhatatlan helyzet” – hangsúlyozta. Nem zárta ki, hogy az állam visszavásárolja a Bouygues-től korábbi részesedését, sem azt, hogy a kormány átmenetileg államosítaná az Alstomot, de ezt a lehetőséget egyelőre „korainak” minősítette.

A miniszter szerint „vissza kell utasítani, hogy az Alstom három nap alatt döntsön arról, hogy eladja a nemzeti büszkeség 75 százalékát a dolgozók és a kormány, valamint a vállalat legtöbb középvezetőjének tudta nélkül”. „A francia cégeket nem lehet zsákmánnyá tenni, mi viszont készen állunk arra, hogy olyan szövetségeket hozzunk létre, amelyekkel felfegyverezhetjük magunkat a globalizációval szemben” – fogalmazott Montebourg, aki nem titkolja, hogy az Alstom és a Siemens közi megállapodásért lobbizik.

A Bloomberg hírügynökség „több forrásra hivatkozva” írta meg először még szerdán, hogy a GE előrehaladott tárgyalásokat folytat az Alstom felvásárlásáról. „Az Alstom a francia szürkeállomány és ipari hatalmunk szimbóluma. A kérdésben a kormány nyugtalanságának és patrióta éberségének ad hangot” – reagált akkor a hírekre Montebourg. Hozzátette: „magas szintű éberségünk kiterjed arra a komoly kockázatra, hogy elveszíthetünk egy döntési központot, a francia ipari bázis megerősítésének szükségességére és vágyára az ipari termelés visszatelepítésével Franciaországba, valamint az ilyen jellegű folyamatokban a megszüntetendő vagy létrehozott munkahelyek számára”.

Ennek ellenére a minisztérium hangsúlyozta – mivel a GE és a Siemens két fontos befektető Franciaországban és a nemzeti ipari hálózatunkban két első számú szereplő –, a kormány kész megvizsgálni a terveiket annak érdekében, hogy Franciaország ipari bázisának érdekeit megőrizzük és hogy részt vegyen a finanszírozásban”.

Noha a francia cég a vasúti szerelvények gyártásáról ismert, az tevékenységének csak alig 30 százalékát teszi ki, az Alstom fő profilja a hőerőművek és a megújuló energiák. A francia vállalat gyártotta a budapesti 2-es és 4-es metró szerelvényeit is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.