Varga: A kormány elismeri az értékteremtő munkát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A világ 20 legnagyobb autóipari beszállítójából 15 már itt van Magyarországon – mondta a nemzetgazdasági miniszter.

NT
2014. 04. 04. 12:40

A Díj a sikeres vállalkozásokért célja, hogy elismerje, ismertté tegye és ösztönözze azokat a Magyarországon működő gazdasági társaságokat, kis- és középvállalkozásokat és induló cégeket, amelyek hozzájárulnak az ország gazdaságának bővüléséhez.

A márciusi „A hónap beruházója” elismerést a Takata Safety Systems Hungary Kft. képviseletében Stefan Stocker, a vállalat elnöke, „A hónap kis- és középvállalkozása” díjat a Rati Kft. részéről Rajnai Attila ügyvezető igazgató, a Manna Natúr Kozmetikum Kft. által elnyert „A hónap induló vállalkozása” címet pedig Varga-Darabos Andrea vette át.

A Takata csoport termékpalettáján megtalálhatók a biztonsági övek, légzsákok, kormányművek, gyermekülések. A Takata 2013 novemberében Takata Safety Systems Hungary Kft. néven magyar leányvállalatot hozott létre, idén március 12-én az alapkő letételével megkezdődött a cégcsoport miskolci gyárának építése.

A Rati Kft.-t 1986-ban alapították azzal a céllal, hogy tárolási és kényelmi igényeket megoldó, saját fejlesztésű, műanyag autófelszerelési termékek gyártását és értékesítését valósítsa meg Magyarországon. A cég 1998-ban a Magyar Suzuki Kft. ajtóburkolat-beszállítója lett, 2005-ben Armster néven a kartámasz termékcsalád első generációját dobta a piacra, majd 2006-tól beszállítások helyett saját termékcsalád fejlesztésébe kezdett.

A Manna Natúr Kozmetikum Kft. 2010 júniusában kezdte meg 100 százalékban természetes anyagokból készült kozmetikai termékeinek előállítását és forgalmazását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.