– És mi a helyzet az állami tulajdonú regionális vízművekkel?
– 2010-ben, az új kormány felállása után megkerestek a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-től, hogy világítsam át az állami tulajdonú regionális vízműveket, majd tegyek javaslatot a működés reformjára. Ennek alapján 2010-ben az öt regionális vízmű létrehozott egy konzorciumot, amelynek keretében összehangolják a beszerzéseiket, és közösen lépnek fel bizonyos közös kérdésekben. Ennek a konzorciumnak végzi az én ügyvédi irodám az adminisztratív teendőit.
– Beváltotta a konzorcium a hozzá fűzött reményeket?
– Hivatalból is azt kellene válaszolnom, hogy igen, de a tények önmagukért beszélnek. Négy év alatt számos központi beszerzést vezényeltünk le, ahol a közös fellépés eredményeként jóval a piaci ár alatt tudtunk szerződni a szállítókkal. Ezek a vízszolgáltatók korábban egymástól elszigetelten működtek, inkább titkolták, mint megosztották az információkat. Ez persze lehetőséget teremtett arra, hogy külön-külön mindenki ügyeskedjen, megtalálja a számítását egy kis mutyira. A beszerzések közös bonyolításával ennek még a lehetősége is megszűnt.
– Akkor tehát ez egy díszmenet volt az állami vízművek számára?
– Annak azért nem nevezném. Természetesen akadt probléma bőven. Azt kell látni, hogy az összeolvadás révén a beszállítók körében is ugyanez a folyamat ment végbe. Ameddig az öt regionális vízmű külön-külön vásárolt, addig jól elfért mindenki a piacon. Amikor közös beszerzéseket írtunk ki – ráadásul úgy, hogy a vezetőket nem lehetett „felkóstolni” –, csak azok a szállítók maradhattak versenyképesek, akik olcsó és jó minőségű árut vagy szolgáltatást tudtak kínálni.
A teljes interjút a hétfői Magyar Nemzetben olvashatja.
