Globál Nógrádi Györggyel – Fellázadtak Brüsszel ellen az európaiak

Hajmeresztő és felháborító költségvetési javaslattal állt elő az Európai Bizottság. Brüsszelben és több európai fővárosban is forr a levegő. Teljesen átalakítanák a földalapú támogatásokat, amiket Ukrajna kapna meg. Eközben a jelek szerint Donald Trump amerikai elnöknek elfogyott a türelme, és ötven napot adott az oroszoknak, hogy békét kössenek az ukránokkal. Németországban a társadalmi krízis okoz óriási kihívást a kormányoknak, az oktatás ugyanis egyre nagyobb tempóban hanyatlik. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő elemzi a globális helyzetet.

2025. 07. 19. 9:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szörnyen nehéz dolog a migráció kérdése. – Berlinnek vannak olyan kerületei, ahol kilencven százalékban migránsok élnek. Oda német tanárt küldeni életveszélyes, mert megőrül. A német szülők a gyerekeiket ezekből az iskolából igyekeznek kivenni és átvinni máshova, ahol rendesen tanulhat. A gyerekek elképesztő hátrányban vannak az ott lévő török, arab gyerekek miatt, akik nem akarnak megtanulni németül. A tanárok mozgástere pedig rendkívül kicsi. A bevándorló gyerekek határozzák meg, hogy csak olyan ételt hajlandók enni, amelyik megfelel az ő vallási előírásaiknak. A németórákat elbliccelik. De Németországban rengeteg egyéb probléma van – sorolta a szakértő.

Megjegyezte, az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy Németországban vannak briliáns iskolák és egyetemek egyaránt. 

„Van egy tömegoktatás és van egy minőségi oktatás”

– mondta.

A britek visszakúsznának, de nem lépnének vissza

Az Egyesült Királyság számos területen szeretne visszalépni az Európai Unióba, de mindezt úgy szeretné megtenni, hogy nem lép vissza az EU-ba. Nógrádi György a hadiipart emelte ki a hosszú listából. A britek ugyanis szeretnék, ha komoly együttműködést köttetni az EU-val a hadiipari termékek terén, ami kecsegtető lehet Brüsszelnek, tekintve hogy a fegyverek hetven százalékát az Egyesült Államokból szerezték be eddig az EU tagjai. Friedrich Merz német kancellár most szeretne egy erős német–brit–francia tengelyt létrehozni Európában. Nógrádi György ugyanakkor jelezte, hogy ha ez sikerül is, Európa még nem kerül vissza a geopolitikai sakktáblára, csupán nem lesz akkora a bukás a későbbiekben.

Gazdasági póker

Donald Trump és az Európai Unió még mindig nem állapodott meg a vámokat illető kérdésekben. Nógrádi György azt mondta, mivel Trump egy üzletember: az elnök bedob dolgokat, és meglátja, hogy ezekre a világ hogyan reagál, majd annak alapján lép tovább. 

„Nyilván a vámok egy részénél Trump győzelmet arat, egy részénél kompromisszum lesz, egy részénél pedig az elképzelései nem jönnek be. Az Európai Unió kidolgozott alternatívákat, de még semmi sem lefutott. Mindenesetre Trump vámlistája óriási érvágás lenne Európának, mert rengeteg amerikai termék érkezik a kontinensre”

– emelte ki a szakértő, aki szerint ez egy pókerjátszma, ahol előbb-utóbb mindenkinek meg kell tennie a komolyabb tétjeit.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.