A bíróság közleménye szerint a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma haladéktalanul megvizsgálja, hogy a beérkezett keresetlevelek megfelelnek-e a vonatkozó jogszabályokban rögzített alaki és tartalmi követelményeknek. Ezután dönthetnek a tárgyalások kitűzéséről, illetve – ha az adott keresetlevél nem felel meg a törvényi kritériumoknak – az idézés kibocsátása nélküli elutasításról.
A Fővárosi Törvényszék hétfőn elutasította a Milton Hitelezési Zrt. keresetét, a K&H Bank ügyében pedig szeptemberre halasztotta az ítélethirdetést.
Múlt pénteken a Fővárosi Törvényszék a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet perkeresetét utasította el.
A törvényszék azt közölte, a bankok közül a MagNet Közösségi Bank Zrt., a Porsche Bank Zrt., a Kinizsi Bank Zrt., a Pannon Takarék Bank Zrt., a FHB Kereskedelmi Bank Zrt., a BUDA Regionális Bank Zrt., az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt., a DRB Dél-Dunántúli Regionális Bank Zrt., és a Banco Primus Fióktelep Magyarország nyújtott be keresetet hétfőn.
A pénzintézetek közül pedig az utolsó napon a SAVARIA Takarékszövetkezet, a Santander Consumer Finance Pénzügyi Vállalkozás Zrt., a Mecsek Takarék Szövetkezet, a Hungária Takarék Takarékszövetkezet, a HYPO Alpe-Adria Leasing Zrt., a Lombard Pénzügyi és Lízing Zrt., a Lombard Ingatlan Zrt., a Fókusz Takarékszövetkezet, a Örkényi Takarékszövetkezet, a Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet,, a Nagykáta és Vidéke Takarékszövetkezet, a Lakiteleki Takarékszövetkezet, a SUMMIT Pénzügyi Zrt., a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet, a Füzes Takarék Szövetkezeti Hitelintézet nyújtott be keresetlevelet a törvényi vélelem megdöntése érdekében a magyar állam ellen.
A törvényszék tájékoztatása szerint a tárgyalásokat nem a keresetlevelek beérkezésének sorrendjében tűzik ki, hanem azok feldolgozása alapján.
A határidő lejártáig összesen 79 hitelintézeti kereset érkezett – közölte Póta Péter, a törvényszék szóvivője az MTI érdeklődésére hétfőn. Hozzátette, hogy 24 keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítottak, melyek közül hatot a pénzügyi intézmények újra benyújtottak.
A benyújtás végső határideje hétfőn a hivatali idő vége, vagyis 16.00 óra volt, eddig lehetett a bírósági gyűjtőládába bedobni, vagy délelőtt 11 óráig a kezelőirodában személyesen benyújtani a dokumentumokat. A legtöbb érintett a személyes átadást választotta, a gyűjtőládába csak két kereset érkezett, ezek közül egy az utolsó napon.