Egységes törvényben védenék a természetet

Várhatóan egységes jogszabályba foglalják a természetvédelemről és a vadgazdálkodásról szóló törvényt.

KG
2014. 08. 30. 19:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bitay Márton a Bakhoz közeli Sohollári-völgyben rendezett hagyományos rendezvényen arról is beszélt, hogy szükség van az állami erdészetek átalakítására, hogy pusztán nyersanyagtermelés helyett sokkal inkább feldolgozott faárut állítsanak elő, például fűrészüzemek létrehozásával. Ezzel a vidék megerősítését szolgálva nagyobb bevételt érhetnek el, illetve több munkaerőt foglalkoztathatnak. Kitért arra is, hogy a vadhús hazai keresettségét és külföldi hírét egyaránt szeretnék növelni, és ezzel nagyobb fogyasztásra ösztönözni a magyar és külhoni vásárlókat is.

Az államtitkár eredményesnek nevezte az állami erdészeteket érintő közmunkaprogramot, de arról is beszélt, hogy a kormányzati szándék szerint a tűzifa árában szintén rezsicsökkentést kívánnak megvalósítani. Az állami erdészeteknek kell megvizsgálniuk a lehetőséget, hogy miként lehet csökkenteni a tüzelőnek való árát, elsősorban a helyi igények kielégítéséért.

Mindezek mellett a 22 hazai állami erdészeti társaságnak nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a turizmus fejlesztésére. Keresik annak a lehetőségét, hogy az igényeknek megfelelve miként kirándulhatnának többen a hazai erdőkben – jelezte az államtitkár.

A zalai vadászati évadnyitó keretében a Vadászok életfájánál, a Hét Vezér Emlékhelyen Bitay Márton mellett Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója és Nádor László, az Országos Magyar Vadászkamara zalai szervezete, illetve a Zala Megyei Vadászszövetség nevében koszorúzott, illetve emlékezett meg az elmúlt évben elhunyt vadászokról.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.