Már egymillió embernek van SZÉP-kártyája

Ma már minden negyedik munkavállaló rendelkezik SZÉP-kártyával.

BLM
2014. 08. 28. 14:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma már minden negyedik munkavállaló rendelkezik SZÉP-kártyával, a költés 80 százaléka vidéken történik, ahol hozzájárul a munkahelyteremtéshez – tette hozzá az államtitkár. A kormány a kártyával irányított fogyasztást támogat, azzal a céllal, hogy a munkavállalók jövedelmének egy része az itthoni nyaralásra, pihenésre fordítódjon. A kormány célja az, hogy megőrizze a SZÉP-kártya előnyeit és növelje a felhasználók számát – fejezte be az átadás előtti beszédét Glattfelder Béla.

Horváth Viktória, az NGM turizmusért felelős helyettes államtitkára arról szólt, hogy az első félévben 51 milliárd forintot költöttek a munkavállalók SZÉP-kártyával, ami 13 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Ezt követően azokra az őszi kulturális és gasztronómiai eseményekre hívta fel a figyelmet, amelyek meglátogatásakor felhasználhatók a SZÉP-kártyák.

Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese azokra a kényelmi szolgáltatásokra hívta fel a figyelmet, amelyeket a bank a SZÉP-kártyákhoz kapcsolt. Például okostelefonnal nemcsak az egyenleg kérdezhető le, hanem megjelenik azon a legközelebbi elfogadóhely is. Az OTP honlapján pedig szálláshely foglalható kártyával, kedvezménnyel. Lehoczky László, az MKB Bank ügyvezetője a kártya egyszerű kezelését és olcsó használatát emelte ki.

Németh László, a K&H Bank főosztályvezetője pedig a digitálisan keletkező adatok fontosságát hangsúlyozta. Például tudható az, hogy az ország melyik területén mekkora volt a költés, és hol szükséges beavatkozni ahhoz, hogy többen keressék fel az adott települést vagy tájegységet. Végül Máthé Kinga, a Magyar Turizmus Zrt. belföldi igazgatója arról szólt, hogy a hazai turizmus bevételének egynegyede a SZÉP-kártyákkal keletkezik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.