Még javulhat a szőlő minősége

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Néhány nap múlva már minden borvidéken megindul a szüret, a tavalyihoz hasonlóan közepes mennyiség várható.

KG
2014. 08. 31. 12:45

Jó évre számítanak a szekszárdiak is, a több mint 120 hektáron gazdálkodó Mészáros Pál szerint a korai fajták üdék, zamatosak, cukorfokuk ugyan alacsony, de ezeknél ez nem hátrány. A kékszőlő még legalább három hetet a tőkén tölt, s ha lesz elegendő napsütés, meglesz a megfelelő cukorfok is – tette hozzá.

A borvidék 2450 hektáros, 75 százalékán kék-, 25 százalékán fehér szőlőt termelnek. A tavalyi erős közepes év volt, az idei, ha lesz elég napsütés, minden tekintetben jobb lesz – hangsúlyozta a borász.

A soproni, pannonhalmi területen megkezdődött a szüret. Taschner István hegyközségi elnök közlése szerint az 1400 hektáros, zömében kékfrankost adó Sopronban a minőség kifogástalan, a mennyiség az utóbbi évek alacsony értékeitől is elmarad: a tavalyi 69,5 után az idén 60 mázsa alatti átlagra számítanak. Hozzátette, szeptember elején kezdhetik el a termés zömét adó kékszőlők betakarítását, s a kései fajtáktól eltekintve a jövő hónap végére be is fejeződhet a munka.

Hangyál Balázs, a pannonhalmi hegyközség titkára annyit közölt: az utóbbi évekénél valamivel kisebb termésre számítanak, a mennyiség 90 százalékát adó fehérszőlők minőségével nincsen probléma.

A Zalaszentgróthoz közeli Csáford-hegyen az elmúlt évben 80-100 mázsa szőlő termett hektáronként, s az idén is hasonlóra számítanak – közölte Veress János, egy családi pincészet tulajdonosa. A szüret várhatóan szeptember közepén kezdődik, s november végéig tarthat.

Ha hosszú lesz a vénasszonyok nyara, jó évjárat lehet az idei – mondták a neszmélyi borvidék nevesebb termelői. A legkorábban szüretelt fajtát, az Irsai Olivért a Szöllősi Pincészet és a Kősziklás Borászat már betakarította, a Hilltop Neszmélynél pedig most kezdik a szüretet. A borászatok vezetői szerint a termés 10-20 százalékkal kevesebb a megszokottnál.

Az átlagosnál 15-20 százalékkal kisebb, hektáronként 60 mázsa alatti termés várható idén a villányi borvidéken. Nagy Gergely, a borvidék hegyközségi tanácsának titkára elmondta: a minőségről még korai beszélni, nagyban függ a következő hetek időjárásától. A gazdák száraz, meleg időben reménykednek. A 2500-2600 hektár területű villányi borvidéken mintegy másfél ezren foglalkoznak szőlőtermesztéssel, 80 százalékban vörös-, 20 százalékban fehérborok kerülnek a fogyasztók asztalára. A termelők már augusztusban hozzáláttak a korai és az első rozéborokat adó fajtákat szedéséhez, az igazi szüret szeptember elején, a portugieser szedésével veszi kezdetét.

A csapadékos időjárás miatt az átlagos 6-7 helyett kilencszer kellett permetezni a szőlőt – mondta a 6 hektáron gazdálkodó Kvassay Levente borász, aki az átlagosnál 10 százalékkal kevesebb terméssel kalkulál.

Az időjárás miatt a szokásosnál egy héttel előbb megkezdődött a szüret, az idei évjárat nem ígérkezik kiemelkedőnek – mondta a Veszprém Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának igazgatója. Boros Gábor hangsúlyozta, a csapadék és a párás meleg nagy kihívást jelent. Nagy-Somlón, Badacsonyban, Balatonfüred-Csopakon és a Balaton-felvidéken a rothadás 20-30 százalékkal csökkenti a termést. Még mindig sok múlik az időjáráson, az viszont biztos, hogy az eddigi mért közepes mustfokok nem emelik az ideit a kiemelkedő évjáratok közé. Veszprém megye mintegy 5600 hektár szőlőültetvényének 75-80 százalékán fehér szőlőfajtákat gondoznak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.