Ezen belül a központi költségvetés 1053,1 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 150,1 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 44,2 milliárd forintos többlettel zárták az idei első 8 hónapot. 2013 első nyolc hónapjában az államháztartás központi alrendszerének deficitje 961,2 milliárd forint volt. Az első nyolchavi államháztartási deficit az éves előirányzat 87,2 százaléka.
Az idei költségvetési egyenleg alakulását pozitívan befolyásolták a gazdasági növekedés felfutásából, a foglalkoztatás bővüléséből, valamint az online pénztárgépek bekötéséből származó többletbevételek. Ezek a folyamatok a korábbi évekhez képest az év második felében fejtik ki a hatásukat. Az év első felében a kiadások meghaladják a bevételeket, így a hiány nagy része ebben az időszakban jelentkezett. Az éves uniós módszertan szerinti hiánycél továbbra is a GDP 2,9 százaléka.
A központi költségvetés augusztus végi bevételei közel 743 milliárd forinttal haladták meg az előző év azonos időszaki hasonló adatát. A magasabb összeg hátterében egyrészt a főbb adóbevételek – társasági adó, általános forgalmi adó, jövedéki adó, pénzügyi tranzakciós illeték, személyi jövedelemadó – előző évet meghaladó befizetései, valamint a 2013. július elsejével bevezetett elektronikus útdíjból származó többletbevételek állnak. Idén augusztusban a központi költségvetés 565 milliárd forinttal teljesített jobban, mint az elmúlt év azonos időszakában.
Az államháztartás többet költött tavaly augusztushoz képest a szociálpolitikai menetdíj-támogatásokra, a helyi önkormányzatokra, illetve a civil szervezetekre.
A kamatokra 2014 első nyolc hónapjában 867,2 milliárd forintot fizettek ki, 23,4 milliárd forinttal többet, mint az előző év megfelelő időszakában, a kamatbevétel 213,4 milliárd forint volt, 134,3 milliárd forinttal több az előző évinél. A nettó kamatkiadás (653,8 milliárd forint) így összességében 110,9 milliárd forinttal lett kevesebb az előző év azonos időszakához képest.