Áder János: Nemzetbiztonsági kérdés a víz

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Globális probléma, hogy a Földet borító „irgalmatlan mennyiségű” víz mindössze 2,5 százaléka iható.

TK
2014. 10. 08. 16:56

Elmondta, hogy a cég nem a hagyományos víztisztítási technológiák kiváltására, hanem kiegészítésére törekszik. A jelenleg napi 400 liter szűrőanyag gyártására méretezett gyártósorral felszerelt üzem a hazai és külföldi – elsősorban a társaság vietnami, bangladesi, koreai és tajvani tárgyalásaitól remélt – megrendelések növekedése esetén akár duplájára bővíthető – tette hozzá.

Győriné Czeglédi Márta, Jászfényszaru független polgármestere kijelentette: a város gazdaságfejlesztésében egyedülálló az S-Metalltech 98 Kft. betelepülése, mely a helyi ipari park első kutató-fejlesztő cége. Tájékoztatása szerint a park 100 hektáros területén ma 20 vállalkozás mintegy 3000 embernek ad munkát.

Jelezte: a település az itteni vállalkozások működését segítve az elmúlt négy évben 34 humáninfrastruktúra-fejlesztéssel kapcsolatos projektet valósított meg 2,6 milliárd forint összértékben. Emellett az ipari parkot működtető társaság 2015 elejére egymilliárd forintból 6 műhelyt, 15 irodát, valamint rekreációs teret és multifunkcionális csarnokot épít kis- és középvállalkozások számára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.