Jövőre is növekedhetnek a bérek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az elemzők pozitívan látják a jövőt a kereseti adatok után.

MNO
2014. 10. 21. 15:48

Balatoni András szerint a vállalkozói szféra óvatosságát jelzi, hogy egyelőre csak mérsékelten emelkednek a rendszeres bérek a szektorban (3,8 százalék év/év), azonban prémium és bónuszkifizetés volt megfigyelhető augusztusban (+19 százalék év/év), így a nettó bérek emelkedése elérte a 4,4 százalékot, ami a 0,2 százalékos infláció mellett a reálbérek 4 százalékot meghaladó emelkedését eredményezte.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szintén kiemelte: május óta erre a 4 százalékos tempóra állt be bérnövekedés a nemzetgazdaságban a közfoglalkoztatottak hatását kiszűrve, és a bérdinamikát egyértelműen a közfoglalkoztatottak számának növekedése húzza lefelé. A keresetek emelkedése mindenképpen pozitív, főleg annak fényében, hogy lényegében nincs infláció. Ez azt jelenti, hogy a nettó reálbér is emelkedett, vagyis fogyasztásra is többet tudnak költeni, ez pedig a kiskereskedelmi forgalom növekedésével segíti a gazdasági bővülést – értékelte. Az elemző szerint a visszafogott infláció, a gazdaság várható bővülése miatt növekedhet a lakosság mozgástere, amely fokozatosan pörgeti majd fel a belső fogyasztást. A K&H várakozásai szerint 2,5 százalékkal növekedhet a bruttó bér 2014-ben, és ha nem lesz adóváltoztatás a munkabéren, akkor jövőre 1,5-2 százalékos nettó reálbér-emelkedéssel számolnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.